bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2015. október 22-én tette közzé honlapján (www.nfa.hu) a 3 hektár feletti állami tulajdonban lévő földrészletek értékesítésével kapcsolatos, a konkrét helyrajzi számokat tartalmazó árverési hirdetményeit. Az árverési hirdetmények a Kormányhivatalban az alábbi helyeken kerülnek kifüggesztésre, illetve közzétételre: a 3525 Miskolc, Városház tér 1. szám alatti, a 3530 Miskolc, Csizmadia köz 1. szám alatti épületében, […]

Közfoglalkoztatási Kiállítást rendeztek Budapesten 2015.október 2-3-án. A korábbi megyei rendezvények idén valósult meg először országos szinten. A Vajdahunyad várában megrendezésre került rendezvényen az ország minden tájáról érkeztek a kiállítók, összesen 110 település mutatta be a közfoglalkoztatásban előállított portékáit, terményeit, tevékenységeit. Lehetőség nyílt a bemutatott termékek kóstolására és azok megvásárlására is. Nagyrozvágy idén már második alkalommal mutatta be közfoglalkoztatási munkáját, hiszen korábban […]

22,75 kW-os napelemes rendszer telepítése valósulhatott meg Zemplénagárdon a Széchenyi 2020 program keretében   Zemplénagárd Község Önkormányzata a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2014-4.10.0/N azonosítójú pályázati konstrukciójának segítségével napelemes rendszert telepített annak érdekében, hogy a polgármesteri hivatal, óvoda és az idősek otthona villamos energiafogyasztásának nagy része megújuló energiából származzon, ezáltal hozzájáruljon a környezetvédelemhez, valamint a működési költségeit is csökkenteni tudja. […]

A Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2014-4.10.0/F „Önkormányzatok és intézményeik épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva a konvergencia régiókban” című felhívásra benyújtott sikeres pályázatának köszönhetően Cigánd Város Önkormányzata újabb energetikai projektet valósíthat meg 2015-ben.   Az Önkormányzati épületek energetikai fejlesztése Cigándon címűKEOP-4.10.0/F/14-2014-0285 jelű,49.613.617Ft összköltségvetésű, 100%-ban támogatott projekt keretében a polgármesteri hivatal és az iskolai étkezde épületeinek energetikai korszerűsítése történik meg,megújuló […]

2015. augusztusában sikeres közbeszerzési eljárást követően elindulhattak a START programok keretében tervezett beruházások. A Vágópont kialakítása közel 33 millió forintból valósul meg a mezőgazdasági ráépülő program keretében. A program támogatási intenzitása 85,4545 %. A nyertes kivitelező a Nyír-Flop Holding Kft. A beruházás várhatóan 2015. szeptember 30.-án ér véget. Az ipari csarnok bővítése 17 millió forintból valósul meg a helyi sajátosság […]

Megvalósult a Napelemes rendszer telepítése a cigándi Szabadidő Központ és Tündérkert Óvoda épületeire című projekt. Cigánd Város Önkormányzata sikeresen pályázatot a KEOP keretében meghirdetett „Fotovoltaikus rendszerek kialakítása” című felhívásra címmel. A projekt azonosító jele: KEOP-4.10.0/N/14-2014-0350. A 25.604.073Ft 100%-ban támogatott összköltségvetésű projektből kiépült a két épület napelemes rendszere. Az óvoda tetejére 60 db, míg a szabadidő központra 80 db napelem került […]

Megkezdődtek a közvilágítás korszerűsítésével kapcsolatos munkálatok Cigánd városában, amelyre a település önkormányzata a Széchenyi 2020 – Környezeti és Energia Operatív Program keretében benyújtott pályázattal közel 46 millió Ft-os vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült. A projekt során Cigánd közvilágítási hálózatának korszerűsítése valósul meg. A fejlesztés célja a meglévő fényforrások korszerűsítése, a közvilágítási költségek csökkentése érdekében, ezért kicserélésre kerülnek a […]

Hetekkel ezelőtt kezdtek el lelkesen készülni az Önkormányzat dolgozói és az Idősek Klub tagjai a Nagyrozvágyi Forgatagra.  A vásári standon megtalálhatóak voltak a gipsz gyümölcsös, virágos hűtő mágnesek, gipsz fali díszek, képek, horgolt ajándéktárgyak, varrott táskák festett díszítéssel, amin humoros, jópofa zöldségek és gyümölcsök szimbolizálták a növénytermesztést. Szárított és cserepes gyógy és fűszernövényeket is árusítottak a vásáron pl: tárkony, bazsalikom, […]

Szociális szövetkezetről szóló konferenciát rendeztek Nagyrozvágyon 2015. május 15-én. A konferenciára meghívást kaptak már működő szociális szövetkezetek, valamint olyan települések vezetői, akik az értékteremtő START közfoglalkoztatási programjukra alapozva vállalták és tervezik szociális szövetkezet létrehozását. Nagyrozvágyon az önkormányzat részvételével már 2013 óta működik a Rozvágy-Text Szociális Szövetkezet, így mondhatni, hogy „régi motorosként” már rendelkeznek olyan működési tapasztalattal, melyek esetleg jó példaként […]

2015. április 27-én munkás toborzásra került sor Tiszakarádon a Faluházban.  A Sárospatak Hungária Édesipari Kft betanított munkásokat keresett. Az érdeklődők szép számban megjelentek. Az állásról információt nyújtott Hegyi Tibor, Szuroginé Erzsébet és Fodor Dénes. A lehetőség 2015. június elejétől 2015. november végéig sok ember számára biztosít jobb megélhetést. Sok sikert kívánunk minden jelentkezőnek! -OCs-  

Karcsa Község Önkormányzata 2015. évben 152 főt foglalkoztat a Start közmunkaprogram keretében. A 8 órás közfoglalkoztatottak több programban dolgoznak a község bel-és külterületein egyaránt. A mezőgazdasági program keretében már egyre több területen gazdálkodik az önkormányzat. A Táncsics utcai fóliasátrakban tovább folytatódik a konyhakerti zöldségnövények termesztése, jelenleg is megtalálható már a retek, hagyma, borsó, kelkáposzta, és a karlábé is a növények […]

Tisztelt Gazdálkodók! Tájékoztatom Önöket, hogy Bodroghalom településen a terület alapú támogatások ügyintézése Április 27. és Május 4-i napokon történik. Helye: Művelődési Ház, Bodroghalom   Horváth János Falugazdász 06-20/989-20-48   -sb-

2014.december 1-én kezdődött az a Zöldség és gyümölcsfeldolgozó képzés, ami 2015. március 31-én 20 főnek sikeres vizsgával fejeződött be. A résztvevők számára remek oktatók tartottak órákat, hogy megismerjék a növénytermesztés és tartósítás fortélyait. Gratulálunk mindenkinek! -OCs-

Bodroghalom Község Önkormányzata sikeresen pályázott a „Minden Gyerek Lakjon Jól!” 2015. évi felhívására! 2011-től 2014-ig a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány az ország 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségében 615 településen 37266 halmozottan hátrányos helyzetű többgyermekes család számára biztosította az egész évi zöldség szükségletükhöz szükséges vetőmagot. A 2015-ös évi akció fő célja az, hogy a programban eddig még nem jelentkező, mintegy 240 […]

Bodroghalomban a Helyi Vidékfejlesztési Iroda munkatársa fogadóórát tart. Helye: Művelődési Ház – Bodroghalom Ideje: 2015. január 28. (szerda) , 14:00 óra Minden Kedves érdeklődőt szeretettel Várunk! -sb-