A falu több generációja és a más településről érkezett vendégek együtt búcsúztatták a 2013 – as esztendőt. December 31 – én, mint a világon bárhol, Csermelyen is nagy buli vette kezdetét. Batyus bált szervezett néhány fiatal, ahol közel 60 fő ünnepelt együtt. A mulatságon mindenki megtalálhatta az ízlésének megfelelő zenét, a táncparkett egész éjjel zsúfolásig volt. Nagy sikernek örvendtek a […]
Megtelt szent este a ricsei református templom. Nagyon sok ember, és család úgy gondolta, felekezettől függetlenül, hogy ezen az estén a templomban a helye. A harangszó négy órára hívta a hívetek. Dezső Attila lelkipásztorunk tartotta az istentiszteletet, az orgonánál Balla Gábor játszott. A karácsonyfa körül a gyermek istentiszteleteken résztvevők adták elő Jézus születéséről szóló történetüket. A közös csillagszóró, és gyertyagyújtás […]
A ricsei református imateremben is elérkezett a negyedik láng meggyújtása, amit hagyományunkhoz híven mindig a legkisebb jelenlévő gyújtja, meg aki ezúttal ifj. Sztaniszlovszi Csabika. Visszafordíthatatlanul közeledik a karácsony! A karácsony előtti utolsó istentiszteletet dr. Enghy Sándor professzor úr tartotta. Megtisztelt bennünket, és kedves családját is elhozta gyülekezetünkbe. Nagytiszteletű Úr a biblia kalauz szerint tartottam meg tanulságos istentiszteletét, amiben saját élményeit […]
Az utolsó adventi gyertyát a ricsei Pszichiátriai Otthon lakói gyújtották meg. Mint minden évben az idén is színvonalas műsort adtak elő mindannyiunk örömére az utolsó adventi vasárnapon. Egy kis fenyő történetét hallhattuk, ahogyan elkerült egy szegény kislányhoz, aki napok óta vágyakozott arra, hogy legyen karácsonyfája. A szokatlanul meleg időjárás miatt nehéz elhinni, hogy pár nap és itt van a karácsony, […]
Sikeresen lezajlott a Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ családi napja 2013. december 28-án a cigándi Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtárban. A program apropója az volt, hogy a Szociális Szolgáltató Központ elnyerte a Családbarát Munkahely megtisztelő címet. Az rendezvényt megnyitotta Dakos Jánosné intézményvezető asszony. A köszöntőt követően a Központ valamennyi dolgozója vidám műsorszámokkal szórakoztatta a szép számmal megjelent […]
Az Általános Iskola tanulói egy fergeteges táncházi mulatságon, „botorkáláson” vehettek részt, 2013. decembert 21-én délelőtt. A helyi amatőr Botorka néptáncegyüttes vezette be a gyerekeket a tánclépések rejtelmeibe. Bár többüknek nem volt olyan követhetetlen, hiszen sokan járnak az iskolából néptánc órára. Ezek mellett, aki faluhelyen nő fel az otthoni életben is előfordul, hogy egy lakodalom, keresztelő, ballagás alkalmával táncra kerül sor, hiszen a […]
A hagyományos községi karácsonyi ünnepségre 2013. december 21-én került sor a Zukor Adolph Művelődési ház aulájában a szépen feldíszített karácsonyfa alatt. Az ünnepi műsort a legkisebbek, az óvodások kezdték, majd Vécsi István polgármester úr köszöntötte Ricse lakosait szép szóval, jó kívánságokkal a követező évre is. Az Őszi Napsugár Nyugdíjas Klub is szép karácsonyi énekekkel és versekkel tették meghitté az ünnepi […]
Nagy érdeklődés kísérte végig a Mindenki Karácsonya rendezvényt Cigándon 2013. december 23-án. A kissé szomorkás időben rengeteg ember gyűlt össze, hogy együtt ünnepeljenek a Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár előtti téren. Az ünnepségen köszöntőt mondott Oláh Krisztián, Cigánd Város polgármestere, valamint az egyházak részéről Makatura József református lelkész és Iván Gábor parókus úr áldotta meg az ünnepet. Ezt követően […]



















