Karosban az idén is méltóképpen megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharcról március 14.-én pénteken a Művelődési házban. Az ünnepséget Szabó Péter a Honfoglalás Kori Látogató Központ igazgatója nyitotta meg ünnepi beszédével. Ezt követte a helyi iskolások és óvodások színvonalas műsora, majd Mezősi László szavalta el Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét. A Karosi Dalárda katona dalokkal és nótákkal készült a […]
Nagyrozvágyon idén is megemlékeztek az 1848-49-es szabadságharcról. Az Általános iskolás tanulók március 14-én délután kettő órától tartották meg ünnepi műsorukat a Művelődési Házban, nemcsak az iskolásokat, de a falu teljes lakosságát meginvitálva a rendezvényre. A gyerekek előadásában Sütő Lászlóné a prózai, Móricz Andrásné pedig a koreográfia részt tanította be. A műsor, mint minden évben most is mozgalmasra és színvonalasra sikerült […]
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját ünnepelték Cigándon 2014. március 14-15-én. Március 14-én, pénteken, a Kántor Mihály Általános Iskola harmadik és hatodik osztályos tanulói adtak ünnepi műsort a Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár dísztermében. Március 15-én, szombaton, a városi ünnepségre került sor. A kissé szeles, hűvös időjárás ellenére rengeteg ember vett részt az eseményen. Az ünnepség a Hősök terén […]
Az autóbusz forgalom és az utasok biztonságát szolgáló buszöblök kialakítását tervezik Cigándon. A Paptagnak nevezett városrész jelenlegi megállóit alakítanák át Sárospatak és Kisvárda irányába egyaránt. Ez a döntés időszerű volt, hiszen ezen megállók közül, csak Sárospatak irányában van fedett megálló hely táblával jelezve, a másik oldalon csak tábla van, amit sokszor az autósok figyelmen kívül hagynak. Emiatt nagy a baleseteknek a kockázata […]
Ünnepi megemlékezést tartottunk 2014. március 14-én az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc alkalmából Tiszakarádon a Művelődési Ház Színháztermében. A Himnusz meghallgatása után a Sánta Erzsébet Általános Iskola 7.osztályos tanulói Lázi János felkészítésével mutatták be színvonalas műsorukat. A szokványostól eltért az idei emlékezés, ugyanis a műsor alatt felcsendült többek között a Székely Himnusz, Liszt Ferenc Magyar Rapszódiája és István a Királyból egy részlet. A […]
A Karcsai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói a március 13-ai színházi előadás után, március 14-én, pénteken délután ünnepélyes keretek között is megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Az ünnepségre a Nagy Géza Művelődési Központban került sor, amin nem csak a tanárok és diákok, hanem a szülők is részt vettek. Az iskola felső tagozatos tanulói nagyon színvonalas műsorral […]
Nemzeti ünnepeink alkalmával minden éven tartanak ünnepi megemlékezést Kisrozvágyon. 2014. első nemzeti ünnepén március 15-én sem történt ez másképpen. Délután három órai kezdettel a település iskolás gyermekeinek közreműködésével színvonalas megemlékezést tartottak. A rossz idő miatt az ünnepség a Művelődési házban lett megtartva az eredetileg tervezett helyszín, a Béke park helyett. A gyermekek egy nagyon színvonalas és méltó előadást tartottak, amellyel […]
Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc alkalmából ünnepi megemlékezést tartottak Zemplénagárdon 2014. március 15-én 13. órától az Általános Iskola tornatermében. A Himnusz meghallgatása után Borsodi Ferenc Alpolgármester Úr köszöntötte a megjelent vendégeket, melyet a zemplénagárdi gyerekek színvonalas műsora követett Fodor Tamás zenész közreműködésével. A rendezvényt a Szózat felcsendülő hangjai zárták. -ka-
2014. március 14-én 15 órakor megemlékezést tartottak a pácini faluházban. Tóthné Nagy Hajnalka az Általános Iskola igazgatónője köszöntötte az egybegyűlt vendégeket, gyerekeket, majd ünnepi beszédet mondott Majoros László, Pácin Község Polgármestere. Láthattuk és hallhattuk a megemlékezés során a pácini Sárvirág Színjátszó Kör gyermekeinek szép műsorát és Kovács Brigitta gyönyörű énekét, melyre Móré Etelka tanárnő készítette fel őket. Köszönet érte! Az […]
A nyíregyházi Mandala Dalszínház A költő visszatér c. előadását tekinthették meg 2014. március 13-án délután a Karcsai Általános Iskola és Alapfokú Művészet Iskola tanulói. A Mandala Dalszínház 20 éve alakult és utazószínházként járja az ország, de elsősorban az észak-alföldi régió városait, kistelepüléseit, falvait, eljuttatva a legnehezebb anyagi körülmények között élőkhöz is a színházi kultúrát. Elsősorban gyermek és ifjúsági színház, mely […]
A babona szerint a kiszebáb égetése megszabadítja az embereket minden bajtól. Ezt a régi hagyományt tartotta meg 2014. március 13-án a Révleányvári Óvoda és Iskola. A bábot az általános iskola udvarán helyezték el. A gyerekek az udvarra vonuláskor egy dobossal az élen érkeztek meg és mindenkinél volt egy zajkeltő eszköz, közben egyszerre skandálták: „Kisze, kisze, kiszebáb, rojtos már a rokolyád. […]
Karcsa Község Önkormányzata felhívja a Tisztelt lakosság figyelmét, hogy 2014. március 28-án (péntek) de.: 9 órától – 13 óráig kötelező, összevezetett eboltás lesz. Helye: Művelődési Ház melletti terület Az összevezetett eboltás díja: 3500 Ft/eb A kutya oltási könyvét szíveskedjen magával hozni. Aki a felhívásban foglaltaknak nem tesz eleget, szabálysértést követ el és pénzbírsággal sújtható! -cj-
Sok szeretettel várunk minden kedves karosi lakost az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére megrendezett ünnepségünkre 2014. március 14.-én 13:30-kor a Karosi Művelődési házba. Program: Ünnepi köszöntő Óvodások, iskolások és a Karosi Dalárda közreműködésével ünnepi műsor. Koszorúzás a Hősök emlékművénél. -ka-
M E G H Í V Ó Tisztelettel és szeretettel várunk minden kedves lácacsékei lakost, és érdeklődőt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alkalmából tartandó megemlékezésre. A rendezvény helye: Lácacséke Község Önkormányzatának udvara Ideje: 2014. március 14. / péntek / 16 óra Program: – Himnusz – Fedor László András Lácacséke Község polgármesterének ünnepi köszöntője – Iskolások versmondása – Szózat – Rendezvény […]
A Tartalomból: Levizsgáztak a BIP-esek Sikeres NKA-sa pályázatok A Magyar Kultúra Napja a Bodrogközben Pácin Híres szülöttei Gyerekesély program a Bodrogközben 20 éves a ciándi híd Hagyományos és modern eszközökkel gazdálkodnak karosban Közéleti és egyházi hírek Sport összállítás Felhívások az adó 1%-os felajánlásokra Olvassa itt az interneten vagy keresse településén a BIP-es munkatársaknál. – bi –



















