A Tiszakarádi Általános Művelődési Központ Szivárvány Napközi Otthonos Óvodája minden éven megrendezi vers –és mesemondó délelőttjét. Idén 2014. április 10-én került erre sor, ahol 15 iskolába készülő gyermek szerepelt. A gyermekek már több hete nagy várakozással készültek erre az eseményre. A versek és mesék közötti választásban a szülők segítettek, de voltak olyanok is akik az óvodában hallott versek és mesék […]
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Környezet és Energia Operatív Program Irányító Hatósága által meghirdetett ” Helyi hő és Villamos energia- igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” című pályázatán Alsóberecki Község Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be. A projekt célja a villamos energia költség csökkentése. A támogatás a KEOP-4.10.0/A/12-2013-1271 azonosító számú projekt keretében valósul meg. Az önkormányzat 85%-os vissza nem térítendő támogatást nyert, melynek összege: […]
Kedves Gyerekek! Szeretettel várunk benneteket a Húsvéti Játszóházba, melyet 2014. április 12-én (szombaton) 14:00-tól tartunk, a Nagy Géza Művelődési Központban. Készíthetsz húsvéti díszeket, képeslapot, színezőket. Festhetsz tojást hagymahéjjal. Mindenki hozzon magával két főtt tojást! Minden kedves gyermeket szeretettel várunk! -cj-
A Comenius iskolai együttműködések kétoldalú program keretében az olaszországi Sorában működő Leonardo Da Vinci középiskola vendégeskedett a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskolában. Az együttműködés turisztikai témájú. Célja, hogy a programban részt vevő diákok és tanárok megismerjék a partner iskola környékének történelmi, kulturális hagyományait és nevezetességeit. Tíz napra 25 diák és három tanár érkezett, hogy ismerkedjen a Zemplén nevezetességeivel. Sátoraljaújhely, Hegyköz, […]
A START közmunka program keretein belül elkészült a fólia sátor 2014. március végén, Zemplénagárdon. A tíz méter széles és harminc méter hosszú, acélvázas szerkezetű, dupla fóliás, alsó és felső öntözésű, ventilátorral felszerelt szerkezet a jövőben arra fog szolgálni, hogy a község konyháját ellása friss konyhakerti növényekkel. A fólia talajszerkezetének kialakítása még folyamatban van, de a közel jövőben a dolgozók segítségével […]
MEGHÍVÓ!!! Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a 2014. április 17-én 16 órától kezdődő húsvéti kézműves foglalkozásunkra. Helyszín: Községi Könyvtár Felsőberecki Lehetőség nyílik: – Húsvéti kép készítésére – Tojások festésére és gyönggyel való dekorálására – Egyedi ajándékok készítésére Alapanyagról gondoskodunk és mint mindig jól szórakozunk!!! -gr-
Kedves Tiszakarádi Lakosság! Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Tiszakarádi Általános Művelődési Központ Települési Könyvtára a következő időpontokban várja az olvasni vágyókat: Hétfő: 08.00-16.00 Kedd: 08.00-16.00 Szerda: 08.00-16.00 Csütörtök: 08.00-16.00 Péntek: 08.00-16.00 Szombat: Zárva Vasárnap: Zárva Kellemes környezetben, sok izgalmas olvasmánnyal várjuk régi és új olvasóinkat! -ocs-
Az Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód program keretén belül megrendezésre került a “Te mit teszel az egészségedért” című Rajz Pályázat. Ennek eredményhirdetésére került sor 2014. április 9-én délután. Mivel rengeteg szép alkotás érkezett be, a zsűrinek nagyon nehéz dolga akadt. Az első osztályokból nagyon sok kreatív alkotás érkezett, így őket külön kategóriába sorolták. 1.osztály: 1.helyezett: Szabó Bianka Lili /Pácin/ […]
Gépjárművezetői tanfolyamot indít minden kategóriában a Corsa Autósiskola Tiszakarádon a Művelődési Házban. A tanfolyam 2014. április 12-én (szombat), 16.00-tól indul. Adott a jelentkezők számára számítógépes oktatás, gyakorlási és részletfizetési lehetőség. Forgalmi oktatás és vizsga Sátoraljaújhelyben. Jelentkezni lehet az alábbi telefonszámon: 06/20-417-67-67, illetve Dolgos Ferencnél a Faluházban. -ocs-
Pácin büszkesége a Mágocsy Kastély! Biztosan sokak fantáziáját megmozgatta már a kíváncsiság, hogyan élhettek eleink ott, mik történhettek az ódon falak között az elmúlt századokban? Nos, most itt a lehetőség kiszínezni, formába önteni – esetleg illusztrálni – az elképzelt meséket. forrás: www.pacin.hu
Pácin Község Önkormányzata és Könyvtára szeretettel meghívja Pácin lakosságát és minden kedves érdeklődőt a Bárókerti Majálisra. ,,Töltsünk el egy kellemes napot a Bárókertben május elsején! Megemlékezünk az édesanyákról, kicsit sportolunk, játszunk és összemérjük a tudásunkat halétel főzésben. Részt vehetnek családok, munkahelyi brigádok, intézmények, civil szervezetek, utcák, település részek csapatai. Nevezési díj nincs, az alap- és segédanyagokat minden csapat maga biztosítja, a […]



















