Révleányvár is részt vett az “Őrizd a tüzet” rendezvénysorozatban. A Halomdalkör mutatta meg sokszínűtudását, amellyel elképráztatta a közönséget. A Bodroghalmi együttes a településen szervezett augusztus 20-i rendezvényen lépett fel. A fellépéssel jó hangulatot és vidám perceket okoztak a közönségnek a művelődési házban. Ez után a művelődési ház udvarán lévő hősi emlékmű előtt két háborús dalt énekeltek el, ezzel tisztelegve […]
Az Idősek Klubja épületében ismét Baba- Mama Klubbot rendeztek 2014. augusztus 27-én délelőtt kilenc órától. A foglalkozás témája „Mit tehet Ön szülőként, gyermeke egészségéért?” volt. Az előadást Pandák Judit – dietetikus tartotta. A megjelent Anyukák és gyerekek jól érezték magukat és hasznos tanácsokat kaptak gyermekük étkeztetésével kapcsolatban. -szcs-
A 2014. augusztus 28-án a Prof. Czinke Ferenc Faluházban sok ember érezte azt, hogy segítenie kell embertársainak! Pontosan 48-an voltak alkalmasak arra, hogy vért adjanak! Pácinban minden évben megszervezik a véradást, nem feledve segítségre szoruló embertársainkat. Elmondhatjuk, hogy évről-évre vannak olyanok akiknek már nem ez az első véradásuk, azt mondják “jó érzés, hogy segíthetnek” , de olyan is volt aki […]
A kisrozvágyi Művelődési ház gyermekekkel telt meg 2014. augusztus 27-én délután. Ezen a napon kézműves játszóházat tartottak, ahová szép számmal érkeztek kicsik, nagyok és szülők is. A foglalkozás ideje alatt a gyerekek szüleik és a segítők segítségével különböző dekorációkat készíthettek. A kisebbeket színezővel várták, de az ügyesebbek a festéssel is megpróbálkoztak. A szomjúság elkerülése érdekében bodza szörppel kínálták a jelenlévőket. […]
Az Óvoda épületében ismét Baba- Mama Klubbot rendeztek 2014. augusztus 27-én 10 órától. A foglalkozás témája a harmónia a családban- babamasszázs és joga a mindennapokban volt. Az előadást Ferencsikné Czeglédi Edit mozgás és masszázsterapeuta tartotta. A megjelent Anyukák és gyerekek jól érezték magukat és hasznos tanácsokat kaptak gyermekük gondoskodásával kapcsolatban. -ka-
A RICSEI II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA INTÉZMÉNYVEZETŐJE AZ ALÁBBIAKRÓL TÁJÉKOZTATJA A SZÜLŐKET ÉS A TANULÓKAT: A TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY IDEJE: 2014. SZEPTEMBER 1. HÉTFŐ 8.15 ÓRA, egyben első tanítási nap is. TANKÖNYVOSZTÁS: 2014. SZEPTEMBER 1. HÉTFŐN Tanévnyitást követően A TANKÖNYVET CSAK A SZÜLŐ VEHETI ÁT ALÁÍRÁS ELLENÉBEN AZ OSZTÁLYFŐNÖKÖKTŐL. FIZETŐS TANULÓ SZÜLŐJE A BEFIZETETT […]
A „Birka a kondérban” elnevezésű gasztronómiai fesztiválon képviselte településünket „ A Bodrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvány Szentendrén a Skanzenben 2014. augusztus 16-án. Az alapítvány önkéntesei mindenki nagy megelégedettségére készítették el a birkapörköltet, és a húsétel mellé a HÍR-védjegyes „cigándi apróbélest. A delegáció tagjai 80 főt kóstoltattak a hagyományos ízekből. Külön szeretnénk köszönetet mondani főszakácsunknak, Gecse Jánosnak! -kg-
Idén is Cigánd volt a végállomása a második alkalommal megszervezett Pet-Kupának. A viadalra nyolc hajó jelentkezett, de közülük hét érte el a végállomást. Az egységek Vásárosnaményból indultak útnak 2014. augusztus 19-én, és augusztus 23-án érték el a cigándi Tisza-partot. Az idén Révleányvár Önkormányzata is csatlakozott az eseményhez, hiszen a végállomást megelőző utolsó partraszállás a révleányvári gátőr háznál volt, ahol remek […]
A II. Tiszai Pet-Kupa szervezői – a tavalyi év sikerein felbuzdulva – ismét megkeresték Cigánd Város Önkormányzatát, hogy csatlakozzanak a természetvédelmet szolgáló eseményhez. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy igazi partnerre, és elkötelezett hívekre találtak a természetfilmesek a bodrogköziekben. A tavalyi évet követően – komoly nagy támogatók híján – nagyságrendekkel nehezebb előzmények után, ám annál nagyobb sikerrel és lelkesedéssel valósult meg a mind […]
Gyalogos engesztelő zarándoklatra hívnak minden kedves hívet nemzetünk lelki, erkölcsi megújulásáért, a megbékélésért Kissné Rózsa Mária és Kiss Zoltán szervezésével. Ezen a nyáron augusztus 15-i indulással határmenti „Jerikó” gyalogos zarándoklatot tartanak a nemzet lelki, erkölcsi megújulásáért, a megbékélésért. Az a sok emberi nyomorúság és gyarlóság, nyomasztó bűneink, amit naponta megtapasztalunk, látunk, elkövetünk és elszenvedünk, Isten segítségével legyőzhető. Ezt a […]
A hagyományoktól eltérően nem a városi ünnepségen, hanem a vasárnapi református istentisztelet fő eseményeként áldották meg az „Újkenyeret” Cigándon. A 2014. augusztus 17.-i esemény egyben a település fennállásának 725. és a városi rangra emelkedésének a 10. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat záró rendezvénye volt. Az új kenyeret a vendégszolgálatot teljesítő Fehérvári Bálint, az erdélyi Bonyháról érkező lelkész áldotta meg, amelyet a Sarkantyús […]
A Karcsaiak Karcsáért Közhasznú Egyesület nyárbúcsúztatót rendez a karcsai óvódás és iskolás gyermekek részére. Változatos, színes programok, kellemes időtöltés várja a gyerkőcöket! Helyszín: Karcsai Sportpálya Időpont: 2014. augusztus 30., 13:00 -cj-
Szent István Királyt és az új kenyeret ünnepelték 2014. augusztus 17-én, 17. órától a pácini Czinke Ferenc Faluház udvarán. A megemlékezésen részt vett: Majoros László Pácin Község Polgármestere, aki ünnepi beszédében méltatta István király szerepét az államalapításban és a kereszténység megalapozásában, Magyarországon. Emlékeztek még az első világháborúban elhunyt honfitársakra, aminek immár 100 esztendeje. Ökumenikus alkalom keretein belül áldásban részesültek a […]
Ricsén a falunapok keretein belül rendezték meg Szent István Királyt és az új kenyér ünnepét 2014. augusztus 16-án. A szervezők gondos előkészítéssel próbálták elérni, hogy a fiatalok és az idősek egyaránt jól érezzék magukat. A rendezvény kora délután kezdődött kézműves foglalkozásokkal, népi játszóházzal. A gyerekeket óriás csúszda, trambulin, pónilovaglás és az Aranykapu Népi játszótér várta. A nagyobbak horgászversenyen indulhattak. Megkezdődtek […]
Az Óvoda épületében ismét Baba- Mama Klubbot rendeznek 2014. augusztus 27-én (szerda) 10 órától. Az foglalkozás témája a harmónia a családban- babamasszázs és joga a mindennapokban. Az előadást tartja Ferencsikné Czeglédi Edit mozgás és masszázsterapeuta. Szeretettel várnak minden érdeklődőt a rendezők. -ka-