Közfoglalkoztatási kiállítást rendeztek Miskolc belvárosában 2014. szeptember 26-án, ahol Borsod-Abaúj-Zemplén megye 16 járásának 125 települése vett részt. Az összesen 101 felépített stand között Nagyrozvágy is képviseltette magát, mint Önkormányzat, és mint Szociális Szövetkezet. Utóbbi lehetővé tette, hogy a település ne csak kiállítsa termékeit, hanem árulja is azokat. A Start közfoglalkoztatási program keretein belül működő állattartó telep termékeként igazi házi szalonnát […]
2014. szeptember 30-án a Magyar Népmese Napja alkalmából a Katica bábszínház látogatott el az Általános Művelődési Központ Szivárvány Napközi Otthonos Óvodájába. A gyerekek nagy tapssal várták az előadás kezdetét. Minden gyermek mosolygósan, a bábelőadást átélve várta mi fog történni a Három kismalaccal. A program a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Könyvtárellátási Rendszer támogatásával valósult meg. Köszönjük a színvonalas előadást! -OCs-
Ezzel a címmel tartottak szakmai előadást 2014. szeptember 19-én Cigándon. A konferenciának a Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár színházterme adott helyet. Köszöntőt mondott dr. Kiss István a ZTVE elnöke. Az előadáson a 2007-2013 között megvalósult térségi projektek eredményeiről hallhattak beszámolót. A rendezvényen részt vett az EMVA Irányító Hatóság munkatársa, Susztrik Gergő is, aki a 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési programot ismertette. […]
Ismét fontos mérföldkőhöz érkezett Cigánd városa 2014. szeptember 19-én. A Járóbeteg Szakellátó Központ mellett található építési területen tették le a vállalkozói inkubátorház alapkövét. Az inkubátorház egy a határon átnyúló pályázat keretén belül létesül a szlovákiai Lelesz községgel közösen. Ez az épület a jövő vállalkozóinak nyújt majd segítséget határon innen és túl egyaránt. Az ünnepségen beszédet mondott Oláh Krisztián Cigánd Város […]



















