A Kisrozvágyi Idősek klubjában a szervezett programok mellett szinte minden héten sütnek vagy főznek valami finomat. Gyakran valamilyen ünnepségre készülnek az ételek, de előfordul, hogy valamelyik klubtag kérésére készítenek valamit. Ilyenkor összegyűlnek páran a klub konyhájában és elkészítik az ételt, majd mindenkit megkínálnak, aki betér hozzájuk.
Ezek a sütögetések kiváló lehetőséget nyújtanak a beszélgetésekhez, a receptek cserélgetéséhez. Az otthon egyedül élő idős emberek számára fontos a kikapcsolódás és az emberek közelsége. Valószínűleg ez lehet az oka annak, hogy a kisrozvágyi klubban ekkora igény van a közös főzésre, sütésre. Ilyenkor azok az emberek, akik eljönnek nagyon jól érzik magukat, sokat beszélgetnek, viccelődnek egymással majd együtt fogyasztják el a közösen elkészített ételeket.
Néhány nappal ezelőtt is nagy volt a sürgés-forgás a klub konyhájában, hiszen a klubvezető és néhány klubtag pogácsát és süteményt készített. A pogácsa a délutáni Bibliaórára készült, amelyet rendszeresen megtartanak a református lelkész közreműködésével. A süteményt pedig a 2014. március 27-én érkező egyházlátogató és a gyülekezet megvendégelésére készítették.
Legyen tehát bármilyen alkalom a településünkön, az Idősek klubja kicsiny közösségére mindig számíthatunk, ha sütni-főzni kell.
-ke-
























