A téli közfoglalkoztatás keretében megvalósítandó alapkompetencia-fejlesztő képzések lebonyolítására 2013. december és 2014. április közötti időszakban került sor. Karcsán 42 fő részvételével zajlottak a képzések, melyeket a Nagy Géza Művelődési Központban tartottak.
Az Alapkompetencia-fejlesztés célja azoknak az elemi ismereteknek, készségeknek és szociális kompetenciáknak az elsajátíttatása/begyakoroltatása, melyek elengedhetetlenek a sikeres munkaerő-piaci reintegrációhoz, valamint alapfeltételei a szakképzésbe való bekapcsolódásnak. A képzés azoknak a leghátrányosabb helyzetű munkavállalóknak szerveződött, akik egyáltalán nem, vagy csak részben rendelkeznek az általános iskola elvégzéséhez szükséges alapkompetenciákkal és – készségekkel.
2014. április 3-án mindkét karcsai csoport tanulói sikeres vizsgát tettek és átvehették a képzésről szóló tanúsítványt. A továbbiakban április végéig a közfoglalkoztatásban dolgoznak a képzésben résztvevők.
-cj-

























