Április 30-án Európa Napját ünnepeltük Pácinban, a Mágocsy Kastélyban. Erre az adott okot, hogy 10 éve lépett be 10 ország – köztük Magyarország és Szlovákia – az Európai Unióba, valamint 10 éve alakult meg a Zemplén Európa Régió, amelyik célul tűzte ki a térség határon átnyúló gazdasági és kulturális fejlesztését.
Majoros László polgármester szerint Pácinban előzményei vannak a belépésnek. 1990. november 23-án a Barati Attila vezette pácini képviselő testület kezdeményezte a határ megnyitását. Ugyanezen a napon választották meg Nagykövesden polgármesternek Jakus Pétert, aki hűséges harcostársnak bizonyult a határnyitásért folyó évekig tartó küzdelemben.
A két polgármester főhatóságokkal vívott harcának eredménytelenségét látva 1993. július 9.-től 23-ig éhségsztrájkot is folytatott, hogy elérjék céljukat, ami végül 1995-ben következett be az addig zsákutca Európa út végén. Erre a hősies küzdelemre emlékezve „Első határátkelőhely” címmel korabeli dokumentumokból rendeztek emlékkiállítást a kastélyban magyar és szlovák nyelven. A megnyitón Jakus Péter hozzászólásában visszaemlékezett a 20 évvel ezelőtti eseményekre. A kiállítás anyagát az MTI és Jakus Péter bocsátotta Pácin rendelkezésére.
A kiállítás megnyitón és a további programokon részt vett küldöttség élén ing. Oliver Kovács, Kassa Megye Önkormányzatának Elnökhelyettese, Nagy Attila Nagykövesd polgármestere, Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, Peikert Tamás a Magyar Közút Nonprofit Zrt. B.-A.-Z megyei fejlesztési és felújítási osztályvezetője, Toldi Miklós a Zemplénkő Kft tulajdonosa, és társrendezőként Juhász István, a Zempléni RVA igazgatója.
Délelőtt nyolcadikos általános iskolásoknak tartott rendhagyó tanórát az Európai Unióról Szolga Viktória, az EU-Direct B.-A.-Z. megyei Információs Központja vezetője és Juhász István közreműködésével. A diákok korosztályuknak megfelelő szintű filmet nézhettek meg az Unió történetéről, kérdésekre válaszoltak, majd vetélkedőn vettek részt. Többen felkészülten érkeztek, de mindenkinek volt mit tanulni tágabb otthonáról. Minden résztvevő ajándékot kapott és ingyenesen megtekinthették a kastély kiállítását is.
Délután polgármesterek és meghívottak részvételével konferenciát tartottak a résztvevők. A téma az EU fejlesztések hatása és a Zemplén Eurorégió 10 éve, programjai és jövője volt.
Ennek keretében megtartották a határon átnyúló HUSK/1301/2.3.1 számú útfelújítási projektnyitó rendezvényét. Kassa Megye Önkormányzata mint főpályázó, a Magyar Közút Zrt. és Pácin Község Önkormányzata mint társpályázók, 1.277 ezer Euró (kb. 386 millió Ft) össz. költségvetésű programjukra nyertek EU-s támogatást 95%-os intenzitás mellett.
Dr. Hörcsik Richárd köszöntötte a résztvevőket. Visszaemlékezett a 10 évvel ezelőtti EU csatlakozás felemelő pillanataira és a 21 évvel ezelőtti éhségsztrájkra az 1995-ös egykori határnyitásra.
Oliver Kovács Kassa Megye elnökhelyettese köszöntötte a résztvevőket valamint értékelte a határon át vezető, mikro térségeket összekötő utak fontosságát és ezen túl a 19 éve megnyitott Nagykövesd – Pácin határátkelőre vezető utak felújítását.
Peikert Tamás a program műszaki paramétereit ismertette. Elkészül szlovák oldalon 4.198 m út felújítása, átereszek átépítése és a határ híd felújítása. Magyar oldalon négy utca aszfalt felületét újítják fel 1.575 m hosszban. Az Európa út felújítása előtt az MNV Zrt. elbontja a határátkelőn az esővédő tetőt akadálymentesítés keretében. A pácini útfelújításokat megelőzi a csapadékvíz elvezető árkok megépítése.
Második napirendi pontként Toldi Miklós a kivitelező képviseletében számolt be a község másik nagy beruházási programjáról, a Cigánd-Tiszakarádi víztározóhoz kapcsolódó belterületi vízrendezésről – kódja:ÉMOP-3.2.1/E-09-2F-2010-0002. A programot az Európai Unió és a Magyar Állam 636 millió Ft-tal, 100%-ban támogatja.
A kivitelezés időarányosan jól áll, 25%-os készültségű. Szeptember 12-ig 26 km csapadékvíz csatornát fognak megépíteni, 1141 támfal és acéltiltó, tisztító- és víznyelő aknák épülnek, kb. 100 helyen közmű kiváltásra kerül sor a keresztező gáz, víz, szennyvíz, vagy elektromos vezeték miatt.
A kivitelezést több alvállalkozó is segíti, munkát adva a helyieknek. Alvállalkozóként lépett be a Pácini Esély a Megélhetésért Szociális Szövetkezet is. Dolgozóira vár a kapubejárók átereszei támfalának és vasbeton védő lemezeinek elkészítése, így mintegy 10-15 helyi szakembernek és segédmunkásnak biztosítanak jövedelmet ezen a nyáron. Toldi Miklós arról is beszámolt, hogy több intézkedés – pl. előleg igénylése, a kifizetések felgyorsulása – megkönnyíti a fővállalkozók munkáját, ugyanakkor az alvállalkozók is biztonságban vannak, mert a fővállalkozó csak a kifizetésük után jut a saját bevételéhez.
Ez után Majoros László egy prezentáció keretében mutatta be, hogy milyen nagyobb beruházások valósultak meg az elmúlt tíz évben a településen. Ezek elsősorban infrastrukturális fejlesztések voltak, mint út- és járda építés, óvoda, iskola és orvosi rendelő építése-felújítása, szennyvíz beruházás. De elkészült a Bodrogköz Kincse program keretében a Kastély fűtésének korszerűsítése, új kiállítása, a Bárókert bekerítése is.
Ezen túl sok az Európai Unió által 80-90%-ban támogatott kisebb-nagyobb oktatási, informatikai korszerűsítés, közmunka és esélyegyenlőségi program szolgálta a páciniak életminőségének javítását, több milliárd forint értékben. Csak a jelenleg Pácinban megvalósuló útfelújítás és csapadékvíz rendezés fejlesztési értéke 711 millió Ft.
A program további részében uniós fórumra került sor, melyet Juhász István bevezető előadása indított. Ebben bemutatta a 10 éves Zemplén Euró Régió megvalósított programjait, beszámolt az eddigi tevékenységükről. Felhívta a figyelmet a régió fejlesztés elégtelenségére, az elvándorlás drámai fokozódására és arra, hogy a gazdaság, a politika és a társadalom minden fontos szereplőjének együtt kell működni, hogy térségünk felemelkedjen. Szerinte rendkívül kedvező geopolitikai helyzetben vagyunk három hármas határ közelsége miatt, de nem használjuk ki. Új, Európai Minta Régió program indítását is bejelentette, aminek a részleteit a május 14-i konferencián 10 órakor fogják ismertetni Sátoraljaújhelyben, az Európa Házban.
Végül a résztvevők méltó helyszínen, a Mágocsy Kastély emeletén rendezett állófogadáson kötetlen beszélgetések keretében folytatták a diskurzust. Filmek és képek a rendezvényről: www.pacin.hu
Cs.Cs



















