A kisrozvágyi Orvosi Rendelő épülete kívül is és belül is eléggé megviselt állapotban volt, így nagyon ráfért már a felújítás, ami a tavalyi évben el is kezdődött. Először a belső felújítás vette kezdetét, amelynek során új nyílászárókat kapott az épület, lefestették a falakat, felújították a mosdókat és korszerűsítették a fűtést. A belső felújítás után következett a külső szigetelés és festés, melynek során az épület kívülről is szép lett.
A munkálatok ezzel nem fejeződtek be, hiszen a település kapott 2. 950.000 forintot az adósság konszolidációban részt nem vett települések támogatásaként, amely összeget szintén a rendelő felújítására fordították. Ebből a pénzből csatornát vásároltak és raktak fel az épület falaira, burkolási, csempézési munkálatokat végeztek, felújították a raktárhelyiséget, mozgáskorlátozott feljárót készítettek, megújították a lábazatot és új bútorokat is kapott az Orvosi Rendelő.
Továbbá az értékteremtő közmunka programban résztvevők segítségével előtetőt építettek, új kerítést készítettek és felújították a lépcsőt. Természetesen a külső felújításhoz hozzátartozott a virágoskert is, amely idén is ugyanolyan szép és rendezett, mint az előző években volt.
Egy kis extraként tavaly nyáron egy szép „festmény” is készült a váró helyiség falaira, amely barátságosabbá teszi a fehér falakat a gyermekek számára.
A munkálatok még nem készültek el teljesen, hiszen a mozgáskorlátozott feljáró korlátai még hiányoznak, de hamarosan ezek is a helyükre kerülnek.
A felújítást követően az épület teljesen megújult, kívül is és belül is korszerű, tiszta és szép összkép fogadja a betegeket.
Vigyázzuk és óvjuk az épület belső és külső környezetét, hiszen erre az épületre mindig szükségünk lesz!
-ke-



























