bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

 

 

2013. július 18-21.-ig bentlakásos lovas tábort tartottak a Bodrogközi Bagolyvár Lovasiskolában. A gyerekek napi 5-szöri étkezést kaptak, 2 lovaglást (reggel, este), napközben pedig különböző programokon vehettek részt, lovas kocsizás, kézműves foglalkozás, és egyéb sportolási lehetőségeket próbálhattak ki. Egyik délután meglátogatták a cigándi Tisza partot is. A tábor vendége volt Kubus Miklós aki bemutatót tartott a gyerekeknek a lovas íjjászkodás fortélyairól, amit nagy örömmel próbáltak ki a tábor lakók. A résztvevő gyerekek élmény dúsan térhettek haza. A következő tábor tervezett időpontja augusztus 22-25., szeretettel várják az érdeklődőket,  melyre jelentkezni lehet a következő elérhetőségen Tóth Norbert 06-20/4471040.

-úó-