Programajánló:
Egészség Nap Nagyrozvágyon
2013.08.10. 08:00
» 24.00
Nagyrozvágyon három éve minden augusztusban megrendezésre kerül egy nagyobb volumenű rendezvény. A falubeliek csak falunapnak hívják, de a szervezőség igyekszik minden éven valami újjal előrukkolni. Az első a Nagyrozvágyról elszármazottak találkozója volt, melyre igyekeztünk minden olyan személyt felkutatni, akik valaha a faluban éltek, tanultak, itt nőttek fel, csak az élet máshová sodorta innen őket. A második nagyobb rendezvény megvalósulását a faluban működő Fiatalok Bodrogközért Egyesület pályázata révén sikerült megvalósítani, aminek az apropója a környéken tevékenykedő tehetségek, tehetséges csoportok felkutatása és népszerűsítése volt és a Bodrogközi Kincsek – Tehetségek felkutatása a Bodrogközben címet viselte.
Az idén a sport az egészséges életmód lett a rendezvény témája.
A műsor és a mellette szereplő egyéb programok, szűrő vizsgálatok, sport lehetőségek, játékok, mind e köré épülnek.
Egészség Nap, mely egy sportfesztivál is egyben!
Nagyon sok szeretettel várunk minden kedves vendéget a 2013. augusztus 10.-én megrendezésre kerülő Egészség Napunkra!
Időpont: 2013. augusztus 10.
Helyszín: Nagyrozvágy Sportpálya
Program:
08:00 Zenés Ébresztő
10:00 Nagyrozvágy-Pap Labdarugó mérkőzés
12:00 Aerobic Katus Attila világ- és Európa- bajnok sportolóval,
kötetlen előadás az egészséges életmódról
13:00 Street Dancers hip-hop műsora
14:30 BMX Freestyle Demo Team bmx és triál bemutatója
15:30 Zumba Ritával
16:30 Falu legerősebb embere vetélkedő
Falu legsportosabb hölgye verseny
17:30 Sátoraljaújhelyi Kyokushin Karate SE bemutatója
19:00 Stuntshow motoros bemutató
20:30 Horusz Együttes
22:00 Farkas- Jenser Balázs és zenekarának élő koncertje
00:00 Vagabanda Tűzzsonglőrök műsora
00:30 Szabadtéri Disco, zenél Dj Dendy-e
Mellékprogramok:
Masszázs
Vizifoci
Élő csocsó
Szűrő vizsgálatok
Vidámpark
Ugrálóvár
Az eddig megszokott módon egész napos büfé üzemel a sportpálya területén!
A programokon való részvétel sportos Öltözetben Ajánlott!
Jó Szórakozást Kívánunk!
-tra-





















