Mikulás alkalmából és a karácsony közeledtével játszóházat szerveztek a Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár dolgozói 2013. december 7-én 9 órától.
A vendégeket ezúttal is meleg teával, valamint apró süteménnyel várták a szervezők.
Az eseményre a gyerekek mellett a szülők is szép számmal jöttek el, és készítették el azokat a díszeket, amellyel közösen díszítették fel a könyvtárban felállított fenyőfát. Emellett adventi koszorút is készítettek a gyerekek, amit a játszóház után haza is vihettek.
A délelőtt meglepetése volt a Mikulás, aki minden jelenlévő gyerek számára hozott egy kis meglepetést a legkisebbektől a legnagyobbakig.
Ezúton szeretnénk megköszönni a Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár valamennyi dolgozójának.
A Luca napi programsorozat záró eseménye 2013. december 13-án pénteken 14 órakor kerül sor a cigándi Városi Könyvtárban.
-kg-







































