Még az időjárás is kedvezett a rénszarvasoknak, hiszen leesett az első hó december hatodikára, amit mindannyian tudunk, hogy Szent Miklós napja. Édességekkel ajándékozza meg a Mikulás a gyerekeket sok-sok éve!
A hagyományoktól eltérően most nem az óvoda aulájában került megrendezésre a Mikulás napi ünneplés. Minden csoport a saját csoport szobájába várta a Mikulást. Erre azért került így sor, mert a gyerekek nehezen viselik a várakozást. Nagyon sok anyuka, apuka és kisebb testvér jött el, így együtt lehettek részesei ennek az élménynek. Sok kiscsoportos még sosem találkozott a mikulással, ezért némelyikük alig akart kimenni a csomagjáért, mikor szólította a „vén szakállas bácsi”.
Mind a négy csoport szobát végigjárta a Mikulás a krampuszaival együtt. Énekszóval és versel fogadták a gyerekek.
A gyerekek örömére senki sem kapott virgácsot!
Az önkormányzat és a kissebségi önkormányzat ajándékait is átvehették a gyerekek, aminek nagyon örültek, hiszen ezzel együtt egy nagy táska édességgel, és gyümölccsel mehettek haza!
-szcs-



























