Szeptember 14-én megkezdődött Semjénben az első informatikai képzés, amelyet a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár támogatásával a Cigándi Városi Könyvtár szervezett. A résztvevők nagy érdeklődéssel hallgatták a képzésen elhangzottakat bár elég sokan féltek ettől az első lépésektől. Tóth Gábor tanár úr nagyon rugalmasan és hétköznapi nyelven adta át az anyagot a hat résztvevőnek. Remélhetőleg erre a tudásra majd a továbbiakban […]
2013. szeptember 7-én a Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ Bodroghalmi és Karosi Idősek Klubjának tagjai közös kiránduláson vettek részt Máriapócson. A Kisboldogasszony – napi búcsún mindenki ajándékokat, búcsúfiát vásárolt a gyerekeknek és unokáknak. Meglátogatták a híres Máriapócsi Nemzeti Kegyhelyként ismert templomot és meghallgattak egy misét. Ezután mindenki gyertyát gyújthatott halottaiért és gyónásra is volt lehetőség. Miután megebédeltek a […]
2013. szeptember 12-én délután kézműves játszóházat tartottak a kisrozvágyi gyermekek számára. A rendezvény délután 17 órakor kezdődött, hogy az is el tudjon jönni, aki egész nap iskolában van. A gyerekeknek lehetőségük volt különböző területeken kipróbálni magukat és megmutatni kreativitásukat. Nagyon szép festett díszek készültek gipszből és só gyurmából, a kisebbeknek színezhettek mesefigurákat és egyéb képeket. A festés és a gyurma […]
A közigazgatási rendszer átalakítása, a kistérségek átszervezése a könyvtári szakmát is érintette, oly módon, hogy a normatív támogatást a megyei könyvtárat fenntartó megyei jogú város önkormányzata igényelhette, azon települések számára, akik 2012. december 31-ig megállapodást kötöttek a megyei könyvtárral. Ezen megállapodás részét képezi az az informatika képzés is, amely 2013. szeptember 13-án veszi kezdetét a Bodrogközi Kistérség 16 településének könyvtáraiban. […]
Felhívás! Ezúton is tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2013. szeptember 16-án (Hétfőn) lomtalanítás lesz Bodroghalomban. A lomokat a tárolóedény mellé szíveskedjenek kihelyezni reggel 6 órára. A szolgáltatás díjmentes! A lomtalanítás nem foglalja magában a veszélyes hulladék (gumiabroncs, akkumulátor, hűtőszekrény, TV-készülék, festék,-olajszármazékok, zöld hulladék stb.) elszállítását.
2013. szeptember 11-én a Pácini óvodás és iskolás gyermekek bűnmegelőzési előadást hallgathattak, melyet Mackóné Petró Katalin százados, a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársa tartott. Az óvodásoknak játékos formában, bábjátékba szőtte bele mondanivalóját, melyre a gyermekek nagyon figyeltek és örömmel fogadták. Megnézték a bábokat és sokat beszélgettek olyan kérdésekről, ami érdekelte őket. Az felső tagozatos iskolások is nagy figyelemmel hallgatták az […]
Informatika képzés indul Révleányváron! Révleányváron is kezdetét veszi Szeptember 14.-én 12.30-tól (szombaton) az ingyenes, 20 órás informatika tanfolyam, melyet a II. Rákóczi Ferenc megyei könyvtár támogatásával valósítanak meg. A képzést Némethy András a Cigándi Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár intézményvezetője tartja. -ft-
Március elsején beindult közmunkaprogramban 11 embert foglalkoztat az önkormányzat. 2014. február 28-ig tartó mezőgazdasági munkában paprikatermesztéssel, valamint a község parkjainak rendbetételével foglalkoznak az emberek. A település karbantartásához használt gépeket – fűnyírót, fűkaszát- az önkormányzat biztosította. A paprikatermesztéshez szükséges szerszámokat pedig a támogatásból sikerült megvásárolni. A második, április elsején indult programban 20 főt alkalmaz az önkormányzat a „Start” munkaprogram keretén belül. […]
Mire jó a számítógép? Ingyenes informatikai képzés indul az iskola épületébenl, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár valamint a cigándi Városi Könyvtár szervezésében. A jelentkezők a szövegszerkesztést sajátíthatják el, kommunikációt tanulhatnak. Internettel ismerkedhetnek meg. A képzésben résztvevők 20 órában szerezhetik meg a számítógép használatának alapjait. Kezdés:2013. szeptember 14. 13 óra A tanuláshoz sok sikert kívánunk!
2013.szeptember 14-én (Szombat) elkezdődik az informatikaképzés Zemplénagárdon az Általános Iskola informatika termében. A sok jelentkező miatt a képzés két csoportban lesz megtartva. Az első csoportnak 08:00 órától 10:00 óráig tart a képzés, míg a második csoportnak 10:00 órától 12:00 óráig. A tanfolyamon a technikai eszközök biztosítva lesznek a képzésen résztvevők számára. Az oktatást tartja Némethy András a Cigándi Nagy Dezső […]
Aszfaltrajz versenyt rendezünk 2013. szeptember 21-én! Kezdés délelőtt tíz órakor. Jelentkezni 2013. szeptember 16. (hétfő) 16.00-ig lehet Kovács Gábornál személyesen a Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtárban. Minden felnőtt és gyermek jelentkezését várjuk. A legjobb munkák díjazásban részesülnek. -kg-
Aszfalt kréta rajz versenyt rendezünk 2013. szeptember 21-én! Kezdés délelőtt tíz órakor. Jelentkezni 2013. szeptember 16. (hétfő) 16.00-ig lehet Kovács Gábornál személyesen a Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtárban. Minden felnőtt és gyermek jelentkezését várjuk. A legjobb munkák díjazásban részesülnek. -kg-



















