Az Ugribugri királykisasszony című mesét mutatta be a közönségnek a Katica Bábszínház Lácacsékén 2015. május 30-án délelőtt 10 órai kezdettel. Az eseményre a korábbiaktól eltérően nagy létszámú gyerek, és szükő jelent meg. A színvonalas előadást fegyelmezetten, érdeklődéssel nézték végig, és a csillogó tekintetek, mosolygó arcok az elégedettségről árulkodtak. -tné
Kedves Lácacsékeiek, Bodrogköziek! Mint köztudott Lácacséke Község közigazgatási területe három településrészből áll: Cséke, Láca és Monyhatanya. Cséke településrész egyetlen utcájának neve hosszú évtizedek óta Vörös hadsereg utca volt. Lácacséke Községi Önkormányzat Képviselő-Testülete ezt az utcanevet 2015. április 1-ei hatállyal “CSÉKEI” utca névre változtatta meg. -Tné-
A Varázskert Gyerekházban Lácacsékén, december 18-án délelőtt 9.30 órai kezdettel, a gyerekházba rendszeresen látogató 0-3 éves korú, és óvodás gyermekek részére színházi előadást szerveztek. Az érdeklődők a Szurkos hátú szalma boci című előadást tekinthették meg, a Katica Bábszínház előadásában. A előadást a jelenlévők kellemes, barátságos környezetben nézhették végig, és egy színvonalas bábelőadás élményével lehettek gazdagabbak. -tné-
M E G H Í V Ó Tisztelettel hívunk, és szeretettel várunk minden kedves Lácacséke-i lakost az Art. Missió Alapítvány2014. december 20-án /szombaton/ délelőtt 10.00 órakor kezdődő Aranycsibe című bábelőadására. A rendezvény helyszíne: Lácacséke Község Önkormányzatának kultúrterme A részvétel ingyenes.
M E G H Í V Ó Szeretettel várunk minden kedves 14 éven aluli gyermeket egy kézműves foglalkozásra. A rendezvény helyszíne: Lácacséke Község Önkormányzatának Könyvtára, 3967. Lácacséke, Templom utca 2. Időpontja: 2014. december 23-án / kedden / délelőtt 9.00 óra. Ez alkalommal lehetőség adódik saját készítésű karácsonyi ajándék, dísz elkészítésére az érdeklődők számára. -tné-
A miskolci székhelyű Kalamajka Bábszínház Lácacsékén mutatkozott be 2014. december 14-én. A Társulat „Sanyi bácsija” szakmai elhivatottságának nem szabott gátat az érdeklődők viszonylag kis létszáma sem. Felszerelésével, előadásmódjával az első perctől sikerült mesevilágba varázsolnia a jelenlévőket, és megismertetnie a bemutatott mese tartalmát. Az eleinte bátortalanul vonakodó gyerekek rövid időn belül feloldódva játszották a rájuk osztott szerepet. A közönség aktív részvételének […]
2014. december 04-én délelőtt 10.00 órakor tette tiszteletét a Varázskert nevű Biztos Kezdet Gyerekházban Lácacsékén a Mikulás. Az egyre népszerűbb intézmény rendszeres látogatói szüleikkel, Pásztorné Seres Anikó szakmai vezetővel, és Tarapcsák Renáta helyi munkatárssal közösen, nagy izgalommal, és kíváncsian várták a nagy eseményt. A teli erszénnyel, és krampusz kíséretében érkező jóságos mikulást énekekkel, versikékkel köszöntötték, aki a szíves fogadtatást csomagokkal […]
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt Lácacséke Község Önkormányzatának Kultúrtermébe, 2014. december 13-án /szombaton/ 11.00 órai kezdettel, a Miskolc-i Kalamajka Bábszínház Kacor Király című előadására. A belépés ingyenes.
Napjaink aktuális témaköreit érintő interaktív előadás aktív részesei voltak 2014. december 5-én délelőtt 8.30 órai kezdettel a Lácacsékei Idősek Nappali Ellátását biztosító intézmény helyiségében a résztvevők. A környezettudatos magatartás elsajátítása, és gyakorlása minden ember számára fontos a jelen és a jövő generációjának életminősége miatt. Ebben a témakörben számos hasznos tanáccsal lehettünk gazdagabbak, az előadás meghallgatása során. A karácsony közeledtével az […]
Számtalan értékes, a mindennapokban hasznosítható információval gazdagodhatott Lácacséke település lakossága a Pájer Istvánné által – a Községi Önkormányzat kultúrtermében, november 25-én délelőtt 10 órai kezdettel – megtartott előadás meghallgatása során. Az egészséges életmód, a fűben-fában orvosság, és a drogfogyasztás megelőzése, illetőleg annak veszélyei napjaink aktuális témakörei. A tartalmas, és színvonalas előadás alkalmával közvetlenül is lehetősége volt a résztvevőknek néhány a […]
M E G H Í V Ó Érdekli egészsége? Szívesen venne részt egy minden korosztályt érintő témakörben megtartott rendezvényen? Akkor éljen a lehetőséggel! Lácacséke Község Önkormányzatának kultúrtermében 2014. november 15-én délelőtt 10.00 órai kezdettel Payer Istvánné tart előadást az alábbi témakörökben: – Egészséges életmód, – Fűben, fában orvosság, – Drog prevenció Az alkalomra minden kedves érdeklődőt tisztelettel és szeretettel várunk!
Publikálva: 2014. 10 13. | Kategória: Alsóberecki Hírek, Bodroghalom Hírek, bodrogkoz.com, Cigánd Hírek, Dámóc Hírek, Felsőberecki Hírek, Karcsa Hírek, Karos Hírek, Kisrozvágy Hírek, Lácacséke Hírek, Nagyrozvágy Hírek, Önkormányzat, helyi közélet, Pácin Hírek, Révleányvár Hírek, Ricse Hírek, Semjén Hírek, Tiszacsermely Hírek, Tiszakarád Hírek, Zemplénagárd Hírek
Alsóberecki: A polgármester Emriné Bajnok Zita Független jelölt Az önkormányzat összetétele: A jelölt neve Jelölő szervezet(ek) Benó Jolán Független jelölt Csomós László Független jelölt Pletenyikné Nagy Angéla Független jelölt Tronkos Zsolt Független jelölt Bodroghalom: A polgármester Zelenák Gábor Független jelölt Az önkormányzat összetétele: A jelölt neve Jelölő szervezet(ek) Balogh András Független jelölt Fodor Gyula Független jelölt Karádi […]
Publikálva: 2014. 10 08. | Kategória: Alsóberecki Hírek, Bodroghalom Hírek, bodrogkoz.com, Cigánd Hírek, Dámóc Hírek, Felsőberecki Hírek, Karcsa Hírek, Karos Hírek, Kisrozvágy Hírek, Lácacséke Hírek, Nagyrozvágy Hírek, Pácin Hírek, Révleányvár Hírek, Ricse Hírek, Semjén Hírek, Tiszacsermely Hírek, Tiszakarád Hírek, Zemplénagárd Hírek
Véget ért egy önkormányzati ciklus. Az egész ország az Önkormányzati választásokra készül. Az ilyen időszakok nem csak a készülődésről szólnak, hanem egyben a számvetésről is. A Bodrogközi Kistérségi Társulás úgy döntött, hogy egy olyan kiadvánnyal segíti ezt az összegzést, amely röviden településenként összefoglalja az önkormányzatok 2010 és 2014 között végzett munkáját. Ez a feladatot a Bodrogközi Információs Pontok projekt csapatára […]
Publikálva: 2014. 09 10. | Kategória: Alsóberecki Hírek, Bodroghalom Hírek, Cigánd Hírek, Dámóc Hírek, Felsőberecki Hírek, Karcsa Hírek, Karos Hírek, Kisrozvágy Hírek, Kultúra, Lácacséke Hírek, Nagyrozvágy Hírek, Pácin Hírek, Révleányvár Hírek, Ricse Hírek, Semjén Hírek, Szabadidő szórakozás, Tiszacsermely Hírek, Tiszakarád Hírek, Zemplénagárd Hírek
Pácin Községi Könyvtára és a Bodrogközi Információs Pontok projekt ,,Készíts selfie-t a Pácini Könyvtárban” programot hirdette meg a Bodrogköz községeiben élő gyermekek, felnőttek részére, szeptemberben és októberben. A saját településetek könyvtárban olvassatok, olvassanak el egy általatok kiválasztott könyvből legalább egy oldalt és készítsetek selfie-t (fotó önarcképet) magatokról a könyvtárban. Majd osszátok meg a facebookon a Selfie az olvasásért profilon (Közvetlenül […]
PET-palackokat gyűjtünk a II. Tiszai Pet-kupához! Tavaly nyáron Cigánd Város vezetősége csatlakozott egy nemes célból létrejött mozgalomhoz, mely a Tisza szennyezettségének mérséklése céljából jött létre. Ez a mozgalom az I. Tiszai Pet-kupa nevet viselte, ahol a begyűjtött pet-palackok hajó formájában keltek életre, és több napos, kalandokkal teli tiszai hajóút során érték el a végállomást: Cigándot. Cigándon kívül több Tisza-parti település […]