A Szín folyóirat a közművelődéssel foglalkozó szakemberek országos szakmai folyóirata. Kiadója Nemzeti Művelődési Intézet. A több mint 1000 példányban, kéthavonta megjelenő lap szinte minden közművelődési szakember kezébe eljut.
A BIP program projekt menedzsere és szakmai vezetője az elmúlt év őszén egy Cegléden megrendezett továbbképzési programon beszámolt a BIP projekt tevékenységeiről. A Magyar Népművelők Egyesülete által szervezett eseményen elhangzott előadás sok közművelődésben dolgozó kolléga érdeklődését felkeltette. Ennek nyomán a Szín folyóirat szerkesztősége felkérte Bordás István szakmai vezetőt, hogy egy hosszabb tanulmányban ismertesse a BIP projekt létrejöttének körülményeit, eredményeit. Az írás az ez évi első számban jelent meg. A tanulmányt teljes terjedelmében itt olvashatják az érdeklődők. >>>
-bi-



















