Már évek óta hagyomány, hogy a Kisrozvágyi Községi Önkormányzat tulajdonában lévő földterületeket minden tavasszal bevetik különböző konyhakerti növényekkel. Az idén sem történt ez másképpen, hiszen a kert szépsége magáért beszél.
Az elvetett növények már nagyon szépen kikeltek, ami a sok gondoskodásnak és kitartó munkának köszönhető. A földeken elvégzendő feladatokat a közfoglalkoztatásban résztvevő asszonyok és urak látják el, méghozzá nagyon jól.
Munkájuknak és az Önkormányzat támogatásának köszönhetően idén is van lehetősége a település lakosságnak különböző jó minőségű palánták vásárlására, amely jelenleg paradicsom és paprika palántát jelent. A palántákat a fóliasátorban nevelték és az itt kikelt növényeket kiültetik, illetve a megmaradtakat felajánlják megvételre a lakosságnak. Az ebből befolyt összeget a későbbi befőzésekhez szükséges alapanyagok (cukor, só, stb…) megvásárlására fordítják, hogy a megtermelt javakat télen is tudják hasznosítani.
A tavalyi bőséges termés után bízunk benne, hogy az idén sem lesz kevesebb a haszon. A termés alakulásáról a későbbiekben még beszámolunk.
-ke-






























