A Kisrozvágyi Önkormányzat minden tavasszal nagy gondot fordít arra, hogy a település utcái, parkja és egyéb területei szépen és tisztán fogadják a falu lakóit és az erre járó látogatókat.
Idén tavasszal is virágba borulnak a település utcái. A régi virágládák helyébe új, elhasználódott autó gumikból készült virágládákat készítettek a közmunkaprogramban dolgozó férfi munkások. A virágládák érdekessége hogy nagyfokú kreativitással és olcsó alapanyagokból készültek, ám ezek ellenére mutatósak. Hamarosan elhelyezik a ládákat a már megszokott helyeken, amelyekbe szebbnél szebb virágok lesznek majd.
Az Önkormányzat másik célkitűzése a néhány évvel ezelőtt elhelyezett utcanév táblák felújítása volt. A táblák mára elkészültek, helyükre kerültek és újra olvashatóan és jól láthatóan mutatják az utat az erre járóknak.
A munka természetesen még ezzel nem fejeződött be, hiszen a tavaszi veteményezés és egyéb kerti munkálatok csak most fognak beindulni.
-ke-





















