bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Nagyon szép időben rendezték meg az Egészségnapot Cigándon 2015. június 6-án.

Délelőtt a Bodrogközi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központban tartottak egészségügyi szűrést a kistérségben élő gyermekek számára. A vizsgálatok mellett a gyerekek aszfaltrajz versenyen mérhették össze tudásukat. Ezen kívül volt arc- és hennafestés, kézműves foglakozás és gitárkoncert, elsősegély nyújtó előadás, elsajátíthatták a helyes kézmosás technikáját, de ping-pongozhattak, ugráló kötelezhettek is a gyerekek. Az épület előtti sátorban egészséges ételeket kóstolhattak a szűrésen résztvevők.

Délután 14 órától a Szabadidő Központ parkolójában folytatódott az egészségnap, ahol a látogatók vérnyommás- és vércukormérésen vehettek részt az épület bejáratánál.

Mindeközben zajlottak az események, hiszen Gulyásné Gina vezetésével ugráló kötél bemutatót láthatott a közönség, melyet a kékcsei Fürgelábak formáció mutatott be, majd a színpadon a Dupla KáVé együttes adott fergeteges koncertet.  A koncertet követően a Sportcsarnokban jóga és meditációs gyakorlatokat végezhettek az érdeklődők és a kikapcsolódni vágyók.

Ezzel párhuzamosan az újonnan átadott extrém sportpályán a sátoraljaújhelyi Freestyle Demo Team csapata kápráztatta el a közönséget kerékpáros és görkorcsolya bemutatójukkal.

Az autók szerelmesei sem maradtak élmény nélkül, hiszen öt tuningolt autóban gyönyörködhettek a Sportcsarnok parkolójában.

A meleg ellenére is nagyszerű hangulatú programot a Crystal Retro Partyzenekar zárta, akik zenéjükkel még forróbbá tették az estét.

A szervezők nevében szeretnénk megköszönni minden ember munkáját, akik részt vettek az rendezvény szervezésében és lebonyolításában, hiszen nélkülük nem jöhetett volna létre ez a nap.

 

-kg-

Fotó: Mády Judit