Ragyogó időben tartottak tanévzáró bulit Cigándon 2015. június 13-án a Szabadidő Központ parkolójában.
A délután folyamán a látogatók betekintést nyerhettek a honfoglalás korába a Sátorelő Íjász Klub Hagyományőrző Egyesület tagjainak segítségével. A kiérkezők megtekinthették a felállított jurtát, ízelítőt kaphattak a harci technikákból.
A Zsongvölgyi Hagyományőrző Haditorna Egylet pedig a XIV-XV. századba kalauzolta el a kiérkezőket. Bemutatójuk során az egylet tagjai bemutatták a korabeli fegyvereket, ruhákat és még egy rövid párbajt is láthattak az érdeklődők.
Mindkét egyesületnél lehetőség volt kipróbálni a fegyvereket a bemutatókat követően.
„A Bodrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvány önkéntesei a HÍR-védjegyes cigándi apróbélessel várták a látogatókat és kézműves foglalkozással szórakoztatták a gyereket.
A rendezvényen a mexikói televízió munkatársai is tiszteletüket tették, és élvezhették településünk vendégszeretetét.
A nap záróeseményeként a közmédiában futott Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató műsor 2012-es kategória győztese, a Parapács Zenekar lépett színpadra, akik zenéjükkel varázsolták el a műfaj szerelmeseit.
-kg-




































