bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Az idén is csatlakozott az országos Múzeumok éjszakája programsorozathoz a Cigándi Falumúzeum Az eseményt 2015. június 20-án tartották a Falumúzeum udvarán.

Az idei rendezvény fő témája Erdély volt, így a Falumúzeumba látogatók „Egy csipetnyi Erdély” címmel kiállítást tekinthettek meg, mely az erdélyi emberek népművészetébe enged betekintést nyerni a publikumnak. A kiállítást Kristóf Andrea igazgató asszony nyitotta meg, és mutatta be a kiállítás anyagát.

A színpadi produkciók előtt ismét igazgató asszony üdvözölte az érdeklődőket, majd a Csárdás Citerazenekar és Hagyományőrző Énekkar, a TriAngel Majorette Tánccsoport, a Kántor Mihály Általános Iskola nyolcadikos tanulóinak keringője, a Cigándi Gyermektánccsoport, a Nefelejcs Kiskórus és a Sarkantyús Néptáncegyüttes szórakoztatta a nézőket.

Egy rövid technikai átállást követően a Kárikittyom Anticeleb Orcherstra zenekar adott kiváló koncertet, mely alatt hétköznapi tárgyak is megszólaltak „hangszerként”.

A zene után a mesék kerültek előtérbe. Ilyés Szabó Anna előadásában hallhatott Erdélyből gyűjtött népmeséket a publikum.

Program másik témája a Szent Iván napi szokások voltak. Ehhez kapcsolódóan a délután folyamán kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket.

A nap zárásaként a Vagabanda látványos tüzes műsorát csodálhatták meg a rendezvényre érkezők, akik műsoruk végén meggyújtották a Szent Iván-i tüzet, melyet aztán a bátrabbak át is ugorhattak.

-kg-