Már hagyományosan tartották meg az Államalapítás ünnepét Cigándon 2015. augusztus 20-án.
Az ünnepség a református templomban kezdődött, ahol Kristóf István református lelkész köszöntötte a gyülekezet tagjait, majd Takács Albert magyarói református lelkész tartotta meg az istentiszteletet.
Ezt követően Kristóf István lelkész, Iván Gábor görög katolikus parókus és Takács Albert magyarói lelkész áldotta meg az újkenyeret, melyet a Sarkantyús Néptáncegyüttes lány kara kínált a gyülekezetnek.
Az ünnepi istentisztelet fontos momentuma volt az, hogy Cigánd Város nevében Oláh Krisztián polgármester és az erdélyi Magyaró nevében Kristóf József polgármester aláírta a két település közötti testvér települési szerződést, mely a 24 éve tartó baráti kapcsolat papírra vetését jelentette. Ezt megelőzően Oláh Krisztián polgármester úr egy, erre az alkalomra készített vázát adott át Kristóf József polgármester úrnak, aki viszonzásképpen egy magyarói mintákkal díszített párnát, valamint Magyaró kulcsát adta át Cigánd első emberének.
A délelőtt záró momentuma a miskolci Animus Csengettyűs Együttes koncertje volt, melyen a barokk zenéken kívül más zenei műfajok ismert dalok is felcsendültek.
A délutáni program a Bodrogközi Múzeumporta előtti téren kezdődött a város intézményeinek főzőversenyével, melyet a Cigándi Református Egyházközség nyert meg.
A nap fénypontja a Bodrogközi Múzeumporta átadása volt, melyen köszöntőt mondott Oláh Krisztián, Cigánd Város polgármestere, dr. Hörcsik Richard, Abaúj-Zemplén országgyűlési képviselője, Román Sándor az Experidance Tánctársulat vezetője és Dr. Cseri Miklós miniszteri biztos, a Szentendrei Néprajzi Múzeum főigazgatója. Az átadó ünnepségen Szabóné Horváth Eszter és Némethy Viktória előadásában a Kismadár című dalt, a Nefelejcs Kiskórus elődását illetve a Csárdás Citerazenekar és Hagyományőrző Énekkar népdalcsokrát hallhatták a vendégek. A szalagot ünnepélyesen Oláh Krisztián polgármester úr és dr. Hörcsik Richard képviselő úr vágta át és hivatalosan is megnyitották a Múzeumporta kapuit a nagyérdemű előtt.
A Hősök terén Sőregi Márton szobrának leleplezésére került sor, melyen polgármester úr szavait Balla Dénesné „A Bodrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvány kurátora követte, aki röviden bemutatta a Sőregy Márton életútját. Majd egy megható pillanatnak lehettek szemtanúi a jelenlévők, hiszen a vendégek között ott volt Morvai Imréné Sőregy Sára, Sőregi Márton unokája, aki megemlékezett nagyapjáról és büszkeséggel töltötte el, hogy édesapja, Sőregi János után nagyapja is szobrot kapott településünkön. A szobrot Czigándi Varga Sándor készítette. A visszaemlékezések után koszorút helyezett el a város vezetősége nevében Oláh Krisztián polgármester, Ablonczy Dániel alpolgármester, „ A Bodrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvány nevében Csáki Balázsné a kuratórium elnöke, Balla Dénesné kurátor és Ferenczyné Csáki Annamária muzeológus, a Kántor Mihály Általános Iskola nevében Némethné Szendrei Csilla igazgató asszony,a Sőregi család nevében Morvai Imréné Sőreghy Sára, Sőregi Márton unokája.
A koszorúzás után ismét a Múzeumportára várták a vendégeket, ahol Sőregi Márton Kék könyvét mutatta be Viga Gyula néprajzkutató, egyetemi docens, és Ferenczyné Csáki Annamária muzeológus.
A színpadon az erdélyi testvértelepülés, Magyaró tánccsoportja, valamint Ullmann Zsuzsa és Bardóczy Attila musical énekesek produkciója szórakoztatta a nagyérdeműt.
A nap záróeseménye a szertűz volt, melyet a szabadtéri színpad mögötti téren csodálhattak meg a jelen lévők.
Fotók: Oláh Szabina
A fotók folyamatosan frissülnek!
-kg-



















































































