Kerékpárral egy jó útért
2013. május 1-én került megrendezésre Cigánd Város Önkormányzata és Sárospatak Város Önkormányzata szervezésében a „Kerékpárral egy jó útért” elnevezésű kerékpáros demonstráció.
A felvonulás május 1-én reggel 9 órakor indult egyszerre Cigándról és Sárospatakról rendőri felvezetés mellett, és a fél úton található Nagyhomokon találkoztak egymással a résztvevők. A biciklisekhez út közben kapcsolódtak még Tiszacsermelyről és Tiszakarádról is.
A rendezvény célja az volt, hogy a Sárospatakot Cigánddal összekötő 3814-es számú közút teljes felújításáért tüntessenek,és az erről szóló petíciót átadják a rendezvényen megjelent és beszédet mondó, Zemplént képviselő országgyűlési képviselőnek Dr. Hörcsik Richárdnak.
Képviselő úron kívül felszólalt még Oláh Krisztián Cigánd város polgármestere, Aros János Sárospatak város polgármestere, Ungvári József Tiszakarád község polgármestere, valamint Kecsmár István Tiszacsermely község polgármestere.
A mintegy 110 kerékpárost megmozgató rendezvényen a cigándi önkéntesek és a Falumúzeum dolgozói szolgáltattak finom ételeket a fáradt kerekezőknek helyi vendéglátó ipari egység előtti téren, egy rögtönzött majálist rendezve.
A kötetlen programról mindenki épségben érkezett haza, és abban bízva, hogy a demonstráció eredményt fog elérni, hogy a Bodrogközben élő emberek biztonságosan és könnyedén tudjanak közlekedni ezen a fontos útszakaszon!




















