A város közfoglalkoztatottjai évzáró vacsorán vettek részt 2017. december 20-án az iskola étkezdéjében. A vacsorán a dolgozókon kívül részt vett Oláh Krisztián Cigánd Várospolgármestere, Ablonczy Dániel alpolgármester, Gönczi Zoltán a CigándTelepülésüzemeltetési és Városfejlesztő Nonprofit Kft ügyvezetője, valamint Tóth János képviselő és Lőrincz János a közfoglalkoztatottak koordinátora. A dolgozókat polgármester úr köszöntötte, aki kiemelte: ha a közfoglalkoztatott dolgozók nem lennének, akkor a település egyszerűen nem […]
Idén is ellátogatott a Mikulás Cigándra. A Télapó december 5-én és 6-án járta végig a települést. December 6-án a város intézményeibe látogatott el, a Bodrogköz Kincsei Bölcsődébe, a Cigándi Tündérkert Óvodába és a Kántor Mihály Általános Iskolába, ahol átadta a gyerekeknek a csomagokat. A gyerekek mindenhol nagy szeretettel fogadták a Mikulást és egy-egy dallal, verssel vagy mesével kedveskedtek neki.
Térségünk, a Bodrogköz az ország egyik leghátrányosabb helyzetű térsége. A rossz minőségű úthálózat és a természeti adottságok miatt nincsenek tőkeerős, sok embert foglalkoztató vállalkozások, nincs olyan fogyasztói réteg sem, amely igényei kiszolgálására komoly szolgáltatóipar működhetne. Térségünkben a fejlesztések és a munkahely-teremtés az önkormányzatok feladatává lett. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a Kormány is kész ehhez segítséget nyújtani. A megalapozott elképzelésekkel, megfelelő […]
Advent első vasárnapján tartottak ünnepi istentiszteletet, valamint az első adventi gyertyaláng is fellobbant Cigándon a református templomban 2017. december 3-án. Az istentiszteletet követően a templom előtti téren Kristóf István református lelkész köszöntötte a gyülekezet tagjait egy bibliai igével. Az első adventi gyertyát a Cigándi Tündérkert Óvoda gyermekei és óvónői gyújtották meg. A gyerekek rövid karácsonyi műsorral kedveskedtek az ünneplőknek. A […]
A hétvégén megkezdődik a négy héten át tartó adventi időszak. Ilyenkor a hagyományoknak megfelelően sok otthonban gyújtják meg az adventi koszorú gyertyáit, amelyek kellő körültekintés hiányában akár lakástüzeket is okozhatnak. A statisztikák azt mutatják, hogy a téli ünnepek időszakában megemelkedik a lakástüzek száma, ugyanis ilyenkor általában többet tartózkodnak otthon az emberek. A tűzesetek kiváltó oka leggyakrabban az, hogy az […]
December 03. Adventi gyertyagyújtás a református templomnál: az első gyertyát a cigándi óvodások gyújtják meg December 05. a Mikulás házhoz megy December 08. 15.45. – A Szépkorúak napja és a fogyatékkal élők világnapja – ünnepi műsor az étteremben December 10. Adventi gyertyagyújtás a református templomnál: második gyertyát a Kántor Mihály Általános Iskola tanulói gyújtják meg December 14. 10.00 – Mozgáskorlátozottak […]
Idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a cigándi Sarkantyús Néptáncegyüttes. A jubileum alkalmával 2017. november 25-én a Nagy Dezső Művelődési Ház színháztermében Széttáncolt cipők címmel gálaműsort mutatott be az együttes, amin az elmúlt tíz év legsikeresebb, legkedveltebb koreográfiái, valamint szóló produkciók kerültek színpadra. A jelenlegi tagok mellett volt táncosok és gyerekek is színpadra léptek. Az ünnepi előadáshoz a salgótarjáni Dűvő zenekar szolgáltatta […]
A Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület és Cigánd Város Önkormányzatának együttműködésében kerül megrendezésre a „LEADER PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS FÓRUM” melynek témái a LEADER pályázati felhívások, a pályázatok benyújtásának folyamata. Helyszín: Nagy Dezső Művelődési Ház 3973 Cigánd, Fő utca 38. Időpontja: 2017. december 11. (hétfő), 1400 óra A fórum témái: Vidékfejlesztési Program LEADER Pályázati felhívásai : Pályázati előkészítés és benyújtás ismertetése […]
A Márton napi Libavacsorával megkezdődött a báli szezon Cigándon. Cigánd Város Önkormányzata és a Cigánd Városi Művelődési Központ közös szervezésben valamint „A Bodrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvánnyal partnerségben 2017. november 11-én Márton napi bált szervezett. A vendégeket Szabóné Horváth Eszter, a Bodrogközi Múzeumporta vezetője köszöntötte. Az est színvonalát a Cigándi Gyermektánccsoport műsora emelte. A vacsorán az ilyenkor hagyományos libaételek kerültek az asztalra: […]
Fejős Zoltán etnográfus, kulturális antropológus legújabb szerzeményét, az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt cigándi emberek történetét feldolgozó „Mert abban az időben lehetett vándorolni” A cigándi amerikások története című könyv bemutatójára került sor a Városi Könyvtárban 2017. november 10-én. A program nyitásaként a Széptan Alapfokú Iskola növendékei Szigeti Zalán és Kristóf Gellért adtak elő egy-egy zeneművet, majd Kristóf Gellért szavalt verset. Köszöntőt […]
A 61 évvel ezelőtt történt forradalom és szabadságharc eseményeire emlékeztek meg Cigándon. Az ünnepség a Nagy Dezső Művelődési Ház dísztermében kezdődött, a résztvevőket Pikó Sándor köszöntötte. A Kántor Mihály Általános Iskola hetedik osztályos tanulói és az iskola énekkara emlékezett meg a hősökről. Az irodalmi és zenés műsort követően Oláh Krisztián Cigánd város polgármestere köszöntötte a vendégeket. Elmondta: „Ma elsősorban azok emléke […]
A Kántor Mihály Általános Általános Iskola diákjai emlékeztek meg a 61 évvel ezelőtt történt eseményekre 2017. október 21-én. A Nagy Dezső Művelődési Házban tartott ünnepségen az iskola negyedik és hetedik osztályos tanulói egy-egy rövid irodalmi műsor formájában elevenítették fel a forradalom és szabadságharc momentumait. A tanulókat, pedagógusokat, a megjelent szülőket Gulyásné Dócs Krisztina és Nagy Henrietta tanárnők köszöntötték. Az iskola […]
Immáron tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bélesfesztivált Cigándon a Bodrogközi Múzeumportán 2017. október 14-én. A hagyományoknak megfelelően az idén is rengeteg gasztronómiai különlegességet kóstolhattak meg a rendezvényre kilátogatók, de kézműves termékek is kiállításra kerültek. Idén tiszteletét tette a programon a Civilek a Lakóhelyükért Egyesület Hajdúböszörmény delegációja, akik a saját HÍR – védjegyes termékeiket készítették és kínálták a vendégeknek. A cigándi […]
A szentendrei Skanzen alapításának 50. évfordulójához kapcsolódva rendezték meg a Tájházak vendégségben című rendezvényt, melyen az ország négyszáz tájháza közül tizenöt vett részt 2017. szeptember 23-án. A tizenöt bemutatkozó közösség között a „A Bodrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvány is ott volt, akik a cigándi hagyományokat mutatták be a látogatóknak. A nap folyamán a HÍR-védjegyes cigándi apróbélest és kásáskáposztát kínálták a vendégeknek, de […]



















