bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

A 2013 márciusában elindított növénytermesztési projekt sikeresen zárult Karcsa Községben. A falugondnokság dolgozói a megtermesztett növényeket már betakarították és folyamatosan szállítják a helyi üzemi konyhára az alapanyagokat. Idén már a tartósításra is nagy hangsúlyt fektetett az önkormányzat, több növényből savanyúságot is készítettek. Savanyítottak többek között uborkát, káposztát, zöld paradicsomot, paprikát is. A kertekben még mindig szép a káposzta, a fóliákban […]

,, Középen Kell-e az embernek rohanni az árral, és folyton megalkudni a hazug világgal? Vagy álljon félre néha, keressen egy zugot, hogy rájöjjön végre, a feje miért zúgott? Egyikben elfárad a másikban megőrül. Fordul az Istenhez, talán Ő valamit kitörpöl. Isten ekkor lenéz aggódó részére, s tudja, itt egy nagy pof, nem simogatás kéne. Isten ő szeretet, hogy vágjon állon? […]

Tisztelettel meghívjuk Pácin lakosságát és a tavaly elhunyt polgármesterünk Barati Attila ismerőseit, barátait, a településünkhöz – és 22 évig – első emberéhez méltó síremléke avatására. Az ünnepség 2013. október 31-én 14 órakor kezdődik a Pácini köztemetőben, ahol volt munkatársai, barátai, tisztelői leróhatják kegyeletüket, elhelyezhetik koszorújukat virágaikat. (forrás:www.pacin.hu) Cs.Cs  

Mindenszentek közeledtével a Kántor Mihály Általános Iskola tanulói egy mécses meggyújtásával és egy csokor virág elhelyezésével emlékeztek a halottakra Cigándon 2013. október 29-én a délutáni órákban. A megemlékezés a Kántor Mihály Általános Iskolánál kezdődött, ahol az iskola névadójának szobránál helyeztek el egy-egy virágcsokrot és mécsest. Innen a Hősök terére sétáltak át a résztvevők, és az első és második világháborús emlékműnél, […]

Ismét megrendezték a Szüreti bált Zemplénagárdon. Az október 25-én tartott műsoron közel 60 voltak. A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár és a Zemplénagárdi Öregek Otthona közös megrendezésében szervezett program nagy sikert aratott a megjelent vendégek körében. A műsor Borsodi Ferenc Köszöntő beszédével indult, mellyel felidézte a közönségnek a szüreti bálok nagyszerű hangulatát. A jó kedvről György József zenész gondoskodott, táncba […]

A mindenszentek napja az üdvözlet lelkek emléknapja, melyet a katolikus keresztény világ november 1-jén ünnepel. Az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezésnapjaként.   A tiszakarádi temetőben 2013.november 1-jén 11.00  órai kezdettel halottak napi megemlékezést tart Egeresi László református lelkész istentisztelet keretében. November 2-án 15.00  órakor , a római katolikus plébános Koltavári Attila tart szentmisét a […]

-szcs-

Kora tavasztól folyamatosan zajlanak a munkák Kisrozvágy földjein. Nem történt ez másképp az Önkormányzat tulajdonában lévő területeken sem, hiszen a településen dolgozó közfoglalkoztatottak egyik legfontosabb feladata volt az említett földek  művelése. Különféle konyhakerti növények termesztésével foglalkoztak, amelyeket már az ősz beköszöntésével betakarítottak. A lakosság is részesülhetett ezekből a javakból, hiszen minden család részére összeállítottak egy különféle zöldségekből  készült csomagot, amelyet […]

Az idén is megművelték a Kisrozvágyi Önkormányzat földjeit, melyen bőséges termés érett. A nyár folyamán az „üzemben” dolgozó férfiak és asszonyok sokféle finomságot készítettek el. Rengeteg paradicsom és paprika termett a fóliában, amelyből ízletes paradicsomlé és lecsó készült. A bőséges uborka termésnek köszönhetően különböző savanyúságokat készítettek. A gyümölcsfákon termett gyümölcsökből befőttek és lekvárok készültek (cseresznye, meggy, szilva és tökből készült […]

  Idén is megrendezésre került az idősek napja Felsőbereckiben. Évek óta hagyomány ez a kis település életében, egyik éven kirándulás másikban helyi szinten programok és vacsora.  Az idén Horváth Tibor polgármester köszöntötte elsőként a szép korúakat. Darvas Szilárd református lelkész a Bibliából idézetekkel kedveskedett időseinknek.  A gyerekek és Tóth Gyuláné verset szavaltak. Énekekkel lépett fel a Felsőberecki Hagyományőrző Népdalkör.  Ajándék […]

Idén immár nyolcadik alkalommal került megrendezésre az Idősek Napja Bodroghalomban. A rendezvényen szép számmal megjelentek az idős nénik és bácsik. Az ünnepi műsor Varga János Lajos polgármester úr köszöntőjével indult, melyben mindenki nevében kifejezte tiszteletünket, megbecsülésünket és szeretetünket a szépkorúak iránt. A Mesepalota óvodásai és  Molnár Mózes Általános Iskola tanulói szép műsorral, verssel, zenével, előadással és tánccal is kedveskedtek. A […]

Bodroghalmi gyermekek figyelem! Játszóházat tartunk, melyre sok szeretettel  várunk mindenkit  2013. október 31-én a Művelődési Házban, délután 14:30 órától. Programok: társas játékok, színezés, rajzolás, activity, stb.A jó hangulat garantált, gyertek és játszunk együtt!   -sb-

Az ENSZ 22 évvel ezelőtt nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjának. Településünkön már hagyománnyá vált, hogy minden év október havának egyik hétvégéjén köszöntjük a településünk idős korú lakóit ez ünnep alkalmából. Az idén október 26-án délután 17 órakor rendeztük meg az ünnepséget. A rendezvényre miden idős korú kisrozvágyi lakost meghívtunk a Művelődési házba, akik közül szép számmal el is jöttek. […]

Ismét elindul a színjátszó kör Révleányváron 2013. október 30-án, szerdán,  Fodor Tamás közösségfejlesztő munkatársunk közreműködésével, amely az elmúlt időben az iskolakezdés miatt abba maradt. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, fiatalt, és idősebbeket egyaránt. -ft- 

Az után, hogy szeretett intézményünk néhány napja elnyerte az „Év tájháza” elismerő címet, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által indított Alfa-programon belül a 40/2013. (VI. 7.) EMMI rendelet alapján a Cigándi Falumúzeum, mint önkormányzati intézmény 2,5 millió forint pályázati forrást nyert el. Az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága Múzeumfejlesztési Programjának köszönhetően a múzeum állandó kiállításainak korszerűsítésére, valamint új tárlatok létrehozására, rendezvények […]