Hétvégén, november 16-án megrendezésre került a karosi Honfoglalás Kori Látogató Központban az Életfa Ültetők Találkozója. A tavalyi nagy érdeklődésnek köszönhetően az idén is sok fával gyarapodhatott a Látogató Központ területe. Több mint 70 fát fogadtak örökbe, melyek mellett egy kis tábla jelzi ültetőjük nevét. Az egy évvel korábban ültetett fákat pedig gondosan megkapálták, meglocsolták, amelyet majd azzal hálálnak meg hogy nagyra nőnek. […]
A Polgármesteri Hivatal felkér minden 40 év feletti Zemplénagárdi lakost, hogy 2013. november 27-én 10 óra 30 perc és 12 óra 30 perc között jelenjen meg az évente tartott rendszeres tüdőszűrésen. A mobil szűrő a Varroda udvarán várja a lakosságot. A szűrésre LAKCÍMKÁRTYÁT és TB KÁRTYÁT hozzon magával mindenki. Akadályoztatása esetén igénybe vehető a munkahelyéhez legközelebb eső tüdőszűrő állomás is. […]
Meghívó! A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szeretettel meghív minden mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozót a 2013.11.25.-én 13.30 órakor tartandó bizottsági ülésre. A rendezvény helyszíne: Zemplénagárd Polgármesteri Hivatal, Házasságkötő terme. Napirendi pontok: döntés a Zemplénagárd, Révleányvár, Dámóc, Lácacséke települések közös agrárgazdasági bizottság megalakulásáról döntés a települési bizottság elnökének megválasztásáról döntés a települési agrárgazdasági bizottság vezetőségének megválasztásáról egyebek A szavazáshoz szüksége van a kamarai nyilvántartási […]
Idősek napja Révleányváron! Az idősek arcán mosoly ült ki, hogy ismét megemlékeztek róluk, és megünnepelhették ezt a napot. Fodor Tamás a Bodrogközi Információs Pontok munkatársa elmondása szerint: „a rendezvény a szeretet ünnepe volt, mindenki a szívét-lelkét kitette, hogy a rendezvény, ilyen jól sikerüljön” Az összejövetelt Iski Józsefné polgármester asszony köszöntője nyitotta meg, ez után Fodor Tamás ünnepi beszéde következett. A […]
Az elmúlt időben egyre többen fordulnak meg a Révleányvári Községi Könyvtárban, de sokan nem ismerik a könyvtár elrendezését, használatát. Ezért Fodor Tamás közösségfejlesztő munkatárs játékos könyvtárhasználati napot tart mindazok számára, akik szeretnék megismeri és megtanulni a könyvtári rendet miközben jól szórakoznak. Helyszín: Révleányvár Községi Könyvtár Időpont: 2013. november 20. 10 óra Szeretettel vár a Révleányvári Községi Könyvtár minden kedves érdeklődőt! […]
A “Luca széke” programsorozat második állomása következik 2013. november 23-án 9 órakor a Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtárban Cigándon. A Katica Bábszínház előadása után a televízióból ismert 1 perc és nyersz című vetélkedő alapján vidám ügyességi játékokkal várjuk a Városi Könyvtárba látogatókat! Mindenkit szeretettel várunk! -kg-
Átadták a Cigánd és Pácin közötti összekötő utat 2013. november 16-án A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában befejeződött a Cigánd-Pácin összekötő út mintegy 7,9 kilométeres szakaszának rekonstrukciója. Az Új Széchenyi Terv keretében a felújítás közel 1,67 milliárd forintból, az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatásból valósulhatott meg. A 3835 jelű Cigánd-Pácin összekötő út mintegy 7,9 kilométeres […]
A nyíregyházi Katica Bábszínház A három kismalac című bábelőadásával elindult 2013. november 16-án 9:00 órakor a „Luca széke” programsorozat Cigándon a Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtárban “Törpifjoncok hétvégéje” címmel. Az eseményt megnyitotta Kovács Gábor közösségfejlesztő munkatárs, aki elmondta, hogy a hátralévő négy hétvégén milyen programokkal várják az érdeklődőket a Városi Könyvtárban. Ezután a Katica Bábszínház A három kismalac című […]
Tisztelt Tiszakarádi fogyasztók! Ezúton értesíti Önöket az ÉMÁSZ Hálózati Kft, hogy a biztonságosabb villamosenergia ellátása érdekében hálózatukon felújítási, karbantartási munkát végeznek a községükben. 2013. november 25-én 09.00-15.00-ig 2013. november 29-én 09.00-15.00-ig A munkavégzés időtartama alatt, a villamosenergia szolgáltatás az Önök vételezési helyén szünetelni fog, továbbá biztonsági okokból felhívják figyelmüket, hogy a jelzett időpont előtt befejezett munkát előzetes értesítés nélkül […]
November 20-án, szerdán karácsonyi vásár lesz Karcsán, a Nagy Géza Művelődési Központ kistermében, 07.30-tól 16.30-ig! Lesznek adventi koszorúk, adventi asztali díszek, karácsonyi asztali- ajtó-ablak díszek, karácsonyfadíszek, karácsonyi dekorációk, ajándéktárgyak, mikulásra apróságok, karácsonyi-mikulás kerámiák, kerámia mécses tartók, gyertyák, és sok minden más. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! -cj-
Tisztelt dámóci lakosok! Felkérünk minden 40 éven felüli lakost, hogy 2013. november 26-án 11 óra 30-tól 12 óra 30-ig jelenjen meg Zemplénagárdon tüdőszűrői vizsgálaton a saját érdekében. A szűrésre lakcímkártyát és a TB kártyát hozza magával! Akadályoztatása esetén igénybe vehető a munkahelyéhez legközelebb eső tüdőszűrő állomás is. A 40 év alatti lakosság számára a jelenleg érvényben lévő ÁNTSZ rendelet alapján a […]



















