A miskolci székhelyű Kalamajka Bábszínház Lácacsékén mutatkozott be 2014. december 14-én. A Társulat „Sanyi bácsija” szakmai elhivatottságának nem szabott gátat az érdeklődők viszonylag kis létszáma sem. Felszerelésével, előadásmódjával az első perctől sikerült mesevilágba varázsolnia a jelenlévőket, és megismertetnie a bemutatott mese tartalmát. Az eleinte bátortalanul vonakodó gyerekek rövid időn belül feloldódva játszották a rájuk osztott szerepet. A közönség aktív részvételének […]
Meghívó Dámóc Község Önkormányzat Képviselő-testülete, valamint Dámóc Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 17-én (szerda) du. 14 óra 30 perckor közmeghallgatást tart. A közmeghallgatás helye: Művelődési ház Kérjük a lakosságot, hogy a közmeghallgatáson minél nagyobb számban jelenjenek meg! -csj-
A tavalyi évhez hasonlóan idén is közösen öltöztette díszbe fenyőfáját Nagyrozvágy. A falu központjában lévő parkba tavaly ősszel telepítették azt a fenyőt, mely épp azt a célt szolgálja, hogy a falu fája lehessen minden karácsonykor, így immáron második alkalommal. December 13-án délután kettő órától várták a lakosságot a szervezők, ám idén nem csak a karácsonyfát díszíthették fel közösen, hanem meghívást […]
A tavalyi évhez hasonlóan, ismét megrendezik a karácsonyi süti sütő versenyt, melyet 2014. december 21-én 15 órától tartanak Zemplénagárdon a Gyógyszertár épületében (volt Pártház). A második alkalommal megrendezésre kerülő verseny jelentkezési határideje 2014.december 19. 12 óra! Jelentkezni a megmérettetésre Axman Szabina közösségfejlesztőnél lehet. Nevezési díj a versenyre egy pár szelet sütemény, amit a zsűritagok fognak elbírálni, íz és külalak alapján. […]
Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2014. december 20-án 16:00-tól tartandó Adventet záró Ökumenikus Istentiszteletre a Református templomba. Azt követően megrendezésre kerülő Karácsonyi betlehemes műsorra, és szeretett vendégségre. Helye: Faluház
Meggyulladt advent harmadik gyertyája Nagyrozvágy koszorúján is. Ez alkalommal Hogya Orsolya polgármester nő gyújtotta meg a három gyertyát, mely után az Idősek Klubja tagjai adták elő adventi műsorukat. Több szép verset is szavaltak, énekeltek. A klub vezetője Vicickóné Lénárt Edina pedig az adventi gyertyák jelentéséről olvasott fel egy többeket megható szöveget. Advent negyedik és egyben utolsó vasárnapjára a korábbiaktól eltekintve […]
Minden éven, így az idén is, hétvégén 2014. december 13.-án szombaton, Karosban is megtartották a Szépkorúak napját. A település nagyon fontosnak tartja, hogy kellő tiszteletet kapjanak a helyi idősek, nagymamáink. A rendezvényt Torma Gábor Karos Község polgármestere nyitotta meg beszédével. Elmondta, hogy ez a nap alkalmat ad megállni a rohanásban, az érzelmek kimondására és a találkozásra. Hiszen ők hordozzák generációkon […]
A miskolci Kalamajka bábszínház 2014. december 13-án adta elő Dámócon a Kacor király című előadását a Művelődési házban. A közönség nagyon élvezte, mivel bekapcsolódhatott a műsorba. Az interaktív bábjáték során a gyermekek jobban, közelebbről ismerkedhettek meg a bábokkal, belebújhattak a szereplők bőrébe. Ezúton is szeretnénk megköszönni a színvonalas műsort! -csj-
A Kalamajka Bábszínház volt a vendége a Karcsai Óvodának, december 15-én délelőtt. A gyerekek a Kacor király c. bábelőadást nézhették meg. A korai kezdés ellenére az apróságok nagy örömmel fogadták az előadást és vidáman kapcsolódtak be a történetbe. Nagyot kacagtak a furfangos kacor macska meséjén, és az előadás végén bátran jelentkeztek szereplőnek, hogy az előadóval közösen fejezhessék be a történetet. […]
Családias hangulatban telt az idei Karácsonyi est az Idősek klubjában, Felsőbereckiben. Az eseményt december 15-én rendezték meg. Az eseményt Várszeginé Bihari Márta Idősek klubja koordinátora nyitott meg. Köszöntöt mondott Horváth Tibor polgármester, majd Darvas Szilárd református lelkész beszédét hallgathatták meg a karácsony a család és a szeretett fontóságáról. A rendezvény nagyon szép filmvetítéssel folytatódott a szeretettről az összetartásról és a megbékélés […]
Az elmúlt héten, 2014. december 11-én bábszínházi előadáson vehettek rész az óvodás gyermekek Pácinban. A zenés interaktív előadás nagyon tetszett a gyermekeknek és a felnőtteknek egyaránt. Egy emlékezetes alkalom volt ez az ovisoknak. A rendezvény ingyenes volt a gyermekeknek, a bábelőadás a Miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár jóvoltából valósulhatott meg! K.Cs.Cs.
Az öröm gyertyája is fellobbant Révleányvár településén advent harmadik vasárnapján. A település Önkormányzata ez alkalomból a Katica Bábszínházat hívta meg, és egy nyertes pályázat segítségével. A rendezvényen a Magor Magyarjai Hagyományőrző Egyesület is jelen volt. A Katica Bábszínház az „Aranycsibe” című előadást hozta el a gyerekek számára, melyet nem csak a gyerekek, de a felnőtt korosztály is nagyon élvezett. A […]
Idén már negyedik alkalommal rendezték meg Karcsán a Luca napi pálinkaversenyt. December 13-án, Luca napján, délután 4 órára várták a versenyre nevező gazdákat a Nagy Géza Művelődési Központba. A zsűri már korábban megkezdte munkáját, hogy mire a vendégek megérkeznek, már kihirdethessék az eredményt. Mint mindig, így most is három féle minősítésben részesültek a benevezett pálinkák: arany, ezüst és bronz. Idén […]
2014. december 21-én (vasárnap) 16 órai kezdettel a Szabadság téri parkban advent negyedik vasárnapja alkalmából közös gyertyagyújtásra hívunk és várunk minden ricsei lakost és érdeklődőt. Közreműködnek a szociális otthon lakói Vécsi István polgármester sk. -szcs-
Sok szeretettel meghívjuk Kisrozvágy Község Lakosságát az Adventi IV. gyertyagyújtásra. Helye: Béke park, Kisrozvágy Ideje: 2014. 12. 21. 15:00 óra -ke-