bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

A Magyar Kultúra Hete programsorozaton belül a Bodrogközi Múzeumporta dolgozói várták a gyerekeket kézműves foglalkozással. A diákokat Szabóné Horváth Eszter a Múzeumporta vezetője köszöntötte, és ismertette , hogy mit készíthetnek az asztalra előkészített eszközök segítségével. A gyerekek papírból készült sorvezetőt, „papír falót” és balerinát készíthettek a dolgozók segítségével. A diákok nagyon nagy kedvvel és jó hangulatban készítették el a saját […]

A Magyar Kultúra Hete programsorozat negyedik napján, a Kántor Mihály Általános Iskola alsó és felső tagozatos tanulóinak szerveztek sportversenyt 2016. január 27-én. A gyerekek, osztályonként különböző sor-váltóversenyeken mérték össze tudásukat és ügyességüket.   -kg-

Cigándon a Magyar Kultúra Hete harmadik napján a legkisebbek készültek műsorral e jeles alkalom jóvoltából. 2016. január 26-án a Bodrogköz Kincsei Bölcsöde nevelői, A három kismalac című mesét adták elő a gyerekeknek. A Cigándi Tündérkert Óvoda gyermekei és a pedagógusok csoportonként készültek egy-egy népmesével, melyet nagy lelkesedéssel és átéléssel adtak elő társaiknak és az óvónéniknek.   -kg-

A Magyar Kultúra napjáról emlékeztek meg Cigándon a Városi Könyvtárban 2016. január 25-én. A rendezvényen a Kántor Mihály Általános Iskola harmadik és negyedik osztályos tanulói  vettek részt. A gyerekeket Kovács Gábor közösségfejlesztő köszöntötte,  majd a Széptan Alapfokú Művészeti Iskola két növendékének, Paládi Petrának és Révész Leilának előadásában hallhattak egy-egy hegedű és zongora darabot a megjelent gyerekek. Felkészítőjük Orosz Magdolna és […]

A Magyar Kultúra Hete programsorozaton belül rendezték meg a Felolvasó maratont a Városi Könyvtárban 2016. január 26-án. Kántor Mihály néptanító születésének 131. évfordulója alkalmából a Kántor Mihály Általános Iskola 31 felső tagozatos diákja olvasott fel a Viga Gyula  által szerkesztett Fejezetek Cigánd néprajzából című könyvéből 131 percben. A felolvasó maratonon Némethné Szendrei Csilla igazgató asszony és Kovács Gábor közösségfejlesztő köszöntötte […]

Sok szeretettel hívjuk és várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt,, Az igazságos Mátyás „ című zenés bábelőadásra. Ideje: 2016. január 29-én (péntek) 09.00 Helyszín: Tiszakarádi Művelődési Ház (Tiszakarád, Rákóczi F. u. 1.) A belépés ingyenes! A történet eredeti címe: Mátyás király Váradon. Nyolc szín, nyolc cselekményes jelenet kapcsolódik össze az előadásban ,amelyeket a regős éneke valamint udvari zenék kovácsolnak egységes […]

Az évértékelő állománygyűlésen, melyet 2016. január 20-án tartottak dr. Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy, megbízott országos katasztrófavédelmi főigazgató adta át az elismeréseket a 2015-ben legjobb teljesítményt nyújtóknak. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kiemelkedő elismerésben részesült, hiszen az év katasztrófavédelmi őrs címet a 2013 novemberében átadott Cigándi Katasztrófavédelmi Őrs érdemelte ki. Emellett a főigazgató, tűzoltó kategóriában az év tisztje címet  Kovács Sándor […]

 KISROZVÁGYI EZERVERSENY. 2016. január 16.– án, szombaton megrendeztük a Művelődési Házban a már hagyománnyá vált Ezerversenyünket. Szép számmal lettek jelentkezők, akik az évek során elsajátították ezt a Kisrozvágyi kártyajátékot. Külön öröm volt azt látni, hogy a szomszéd falu Nagyrozvágy lakói között is többen voltak, akik eljöttek erre a versenyre, és nagyszerűen helyt álltak. A rendezvény délután négy órakor kezdődött, és […]

Végre megérkezett a hó Nagyrozvágyra is! Mivel a tél egyik legkedveltebb időtöltése a szánkózás, így az Önkormányzat úgy gondolta, hogy rendbe teszi a rozvágyi szánkópályát. A „nagyhegy” néven ismert pálya sajnos az utóbbi időben nem örvend már akkora népszerűségnek, mint régen. Bár minden évben szépen le volt takarítva – hogy ne nőjje be a növényzet- , a pálya vége így is egy hatalmas bukkanóval […]

Az M.M. Pódium Színház Nagyvárad bemutatja: A vándorlegény Versek, dalok, nóták, magyar népi líra gyöngyszemei sok-sok vidámsággal! Időpont: 2016. január 29. (péntek) 17.00 óra Helyszín: Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár (3973 Cigánd, Fő u. 38.) A belépés díjtalan

  Kisrozvágy Község Önkormányzata Tisztelettel, és Szeretettel hív, és vár minden érdeklődőt, a már hagyományosan megrendezésre kerülő kártyaversenyre, EZERVERSENYRE. Ideje:2016. január 16. szombat du. 16. 00 órai kezdéssel. Helye: Kisrozvágy Művelődési Ház Részvételi díj: 500 Ft/ fő mely tartalmazza a vacsorát (egy tál ételt) és a játék alatti vendéglátást is. Részvételi szándékát mindenki legyen szíves január 15.-én 12.o0 óráig jelezze, […]

„Karolj fel egy családot…” A Bodroghalmi Mesepalota Óvoda 2014-ben csatlakozott az „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” elnevezésű alternatív programhoz. A program és az azt irányító egyesület segíti, támogatja az óvoda munkáját. Az óvónőknek nyújtott szakmai segítség mellett gondol a nehéz helyzetekben lévő családok támogatására is. Az általuk kiírt „Karolj fel egy családot, aki mellett kiállsz” c. pályázat célja, hogy az […]

A  Kántor Mihály Általános Iskola nevelőtestülete szeretettel várja a 2016. január 16-án 19.00 órától kezdődő Iskolabálra. Belépőjegy: 2.500 Ft Támogatói jegyek vásárolhatóak 2.000 Ft, 5.000 Ft és 10. Ft értékben! Jegyek kaphatóak a Kántor Mihály Általános Iskola  titkárságán! Fellép a TriAngel Majorette Tánccsoport; a zenét szolgáltatja Stempel László. Részvételi szándékát kérjük január 10-ig jelezze a 06-20/230-7090 vagy a 47/534-000 telefonszámon! […]

A Magyar Kultúra Hete programsorozatot immáron harmadik alkalommal hozta létre Cigánd Város Önkormányzata, a település oktatási és közművelődési intézményei, civil szervezetei. A kéziratok alapján 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz című versét. A történelem későbbi szakaszában Magyarország nemzeti himnuszává vált. 1989. január 22. óta országszerte tartanak megemlékezéseket, valamint ekkor adják át a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával […]

Mint az már megszokott, az év vége ismét eseménydúsan zárult Nagyrozvágyon. A hagyományokhoz híven 2015 decemberében is megrendezésre kerültek az ilyenkor megszokott programok: az Adventi gyertyagyújtások alkalmai, a Közös Karácsonyfa-díszítés, illetve a Batyus bál is. Az adventi gyertyagyújtások alkalmával mind a négy vasárnap, délután fél hatkor gyűlt össze a falu lakossága és gyújtották meg a gyertyákat, a település központjában lévő […]