„Karolj fel egy családot…”
A Bodroghalmi Mesepalota Óvoda 2014-ben csatlakozott az „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” elnevezésű alternatív programhoz. A program és az azt irányító egyesület segíti, támogatja az óvoda munkáját. Az óvónőknek nyújtott szakmai segítség mellett gondol a nehéz helyzetekben lévő családok támogatására is. Az általuk kiírt „Karolj fel egy családot, aki mellett kiállsz” c. pályázat célja, hogy az egyesület tagjai, az óvodák óvónői, vállalják fel olyan családok segítését, akik szegénységben élnek és segítségre szorulnak gyermekeik nevelésében. A lehetőséget kihasználva novemberben az óvodánkból két óvónő is benyújtotta pályázatát.
- november 14- én, az Egyesület budapesti Őszi konferenciáján eredményhirdetés történt. A három nyertes között volt mindkét bodroghalmi pályázat, így Dobos Gyuláné és Szaváné Erdei Helga 50.000 – 50.000 Ft. értékben segíthette az általuk választott családokat a pályázatban pontosan meghatározott módon, téli ruhaneműk, lábbelik, iskolaszerek, fejlesztő játékok vásárlásával.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Nagy Jenőnének, a program írójának, és az egyesületnek a lehetőségért.
Az ajándékok átadására nem sokkal Karácsony előtt került sor, ezzel talán új reményt adva a sokszor kilátástalannak tűnő helyzetekhez és hitet, hogy a Karácsony örömét hirdető üzenet nekik is szól.
„Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba.
A szűk szobában is terem öröm,
Gyúl apró gyertya ínség idején,
Óh csak ne legyen sorsom a közöny.”
Reményik Sándor
-sb-