bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Az elmúlt vasárnap 2016. november 27-én Tiszakarádon is fellobbant az első adventi gyertyaláng a községi adventi koszorún. Ez már községünkben is hagyomány. Hagyományt teremtettünk, hisz a szeretet, a fény lángja, sok tiszakarád-i lakost és vendéget hozott el a Tiszakarádi Faluházba, meghívónk sok emberhez elért, sokakat megszólított. Együtt ünnepeltünk! Advent a várakozás ideje. Négy hét, mely a szeretet – ha mi […]

Az elmúlt vasárnap 2016. november 27-én fellobbant az első Adventi gyertyaláng Nagyrozvágyon! A szeretet, a fény lángja, nagyon sok lakost és vendéget hozott el a Nagyrozvágyi Emlékparkba ezen a meghitt vasárnapi estén. Az adventi koszorú meghittségében fellobbanhatott az első gyertya lángja, melyet egy adventi vers előzött meg, ezt követően Bihari József Tiszteletes Úr beszélt a várakozás időszakáról, arról, hogy ez […]

A cigándi református templom előtt fellobbant az első adventi gyertyaláng 2016. november 27-én. Az ünnepi istentiszteletet követően Kristóf István lelkész úr köszöntötte a gyülekezet tagjait, és olvasott fel egy igét az adventi ünnepkörhöz kapcsolódóan, illetve az advent kialakulásáról is prédikált a jelenlévőknek. Az ünnepi műsort a Kántor Mihály Általános Iskola első osztályos tanulói adták, majd Némethné Szendrei Csilla igazgató asszony […]

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Cigándi Tankerülete                             a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Cigándi Tankerülete Magyar-bármely szakos tanár munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű 2018. június 30. –ig tartó közalkalmazotti jogviszony           […]

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Védelmi Bizottság rendes ülését Cigándon tartotta meg 2016. november 23-án . Az ülésen résztvevőket Oláh Krisztián Cigánd Város polgármestere köszöntötte. Az ülésen a bizottság tagjai meghallgatták a társszervek beszámolóit, melyekből kiderült, hogy minden szervezet felkészült a téli időjárás várható nehézségeinek kezelésére. A rögzített napirendeket követően, a védelmi bizottság tagjai megtekintették a mintegy 16 milliárd forintból kialakított árapasztó […]

Szeretettel várunk mindenkit minden kedves cigándi lakost 2016. november 27-én 11 órakor református templomban tartandó adventi istentiszteletre és gyertyagyújtásra. A várakozás első gyertyáját a Kántor Mihály Általános Iskola tanulói és nevelői gyújtják meg.  

Nagyrozvágy Község Önkormányzata és a Nagyrozvágyi Általános Művelődési Központ szeretettel hívja-várja Nagyrozvágy lakosait és minden érdeklődőt Batyus Báljára!

Ahogy már pár éve hagyománnyá vált az idén is ünnepélyes keretek közt kerül sor a községi adventi koszorún az adventi gyertyák meggyújtására. Az Advent, adventi időszak, a várakozás kezdete 2016-ban november 27. Ekkor kerül sor az első gyertya meggyújtására is 15.00 órakor a Tiszakarádi Faluházban (Tiszakarád, Rákóczi F. u. 1.). Az első adventi gyertyát Dévay Máté református tiszteletes Úr gyújtja […]

Nagyrozvágy Község Önkormányzata szeretettel hívja-várja a  falu lakóit egy Szilveszter koccintásra…  

Nagyrozvágy Község Önkormányzata szeretettel hívja-várja a Nagyrozvágyi 3 év alatti gyermekeket a Mikuláshoz, aki csomaggal kedveskedik az apróságoknak… Lehetőség nyílik a gyermekeknek, kicsiknek és nagyoknak közös fotó készítése a Mikulással, aki messzi földről látogat el hozzánk.

Nagyrozvágy Község Önkormányzata szeretettel hívja-várja a falu lakosait Adventi gyertyagyújtásokra, melyek minden vasárnap 17.00-tól kezdődnek. ,,Gyújtsuk meg együtt a gyertyákat, hogy vigyenek fényességet életünkbe a sötét téli napokon! ” Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!

A cigándi Városi Könyvtár sikeresen megfelelt a Magyar Közlöny Lap és Könyvkiadó Kft. könyvtáraknak szóló pályázati kiírásán. Ennek köszönhetően az intézmény könyvállománya új szépirodalmi és történelmi regényekkel gazdagodott. A kiadványok november első felében érkeztek meg a könyvtárba. Reméljük olvasóink szeretettel és ezáltal új ismereteket szerezve tarják majd kezükben a köteteket!   -kg-

A televízióból jól ismert 1 perc és nyersz című vetélkedőt szerveztek gyerekeknek a cigándi Városi Könyvtárban 2016. november 17-én. A változó nehézségű feladatokat a diákok nagy lelkesedéssel végezték el társaik bíztató szurkolása közepette. Nagy derültséget okozott pár feladat végrehajtása a felhasznált eszközök miatt, így a gyerekek és a szervezők is egyformán jól szórakoztak. A rendezvény végén a gyerekek a könyvtárhoz […]

Kedves Szurkolóink! Örömmel jelenthetjük, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség 2016. november 17-én megtartott Versenybizottsági ülésén döntött a Cigánd SE hazai NB II-es bajnoki mérkőzések megrendezéséről. A Versenybizottsági határozat értelmében a Cigánd Városi Stadion az Infrastrukturális Szabályzatban foglaltaknak megfelelően a 2016/2017. bajnoki évre II. osztályú pályahitelesítést kapott. Ez pedig azt jelenti, hogy a Cigánd FC Kft. a mai naptól a hazai […]

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is megrendezték Zemplénagárdon az Idősek napját. Az ünnepségre november 11-én 16 órától került sor a Zemplénagárdi Általános Iskola Tornatermében. A színes programok jó hangulatot biztosítottak. A műsor Kiss Attila polgármester köszöntőbeszédével kezdődött, amit Lippai Anett általános iskolás tanuló szavalata követett és a zemplénagárdi iskolás gyerekek néptánc bemutatója. Ezután a Dámóci Hagyományőrző Egyesület  produkciója következett, […]