bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Az immár XVII. alkalommal rendezte meg Pácin a Bodrogközi Napokat. A mostani kivételes alkalom volt, hiszen a meghívott fellépők Bodrogköz 15 településéről érkeztek, felnőttek és gyermekek egyaránt. A csoportoktól kimagasló produkciókat láthatott a nagyérdemű közönség. A bodrogközi fellépők sokasága azt bizonyítja, hogy e kis térségben élő emberek mennyire jól együtt tudnak működni és , hogy sok tehetség él itt közöttünk. […]

A Bodorgközi Információs Pontok projekt munkatársai köszönetet mondnak mindazoknak akik az “Időutazás a Bodrogközben” című gyermek tábor sikeréhez adományaikkal hozzájárultak. A tábor a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. Azonban az egyéb támogatók adományai nélkül a sikeres gyermek program nem valósulhatott volna meg. Köszönjük tehát a következőknek: Cigánd Város Önkormányzata Oláh Krisztián Cigánd város polgármestere Majdanics Lászlóné projektmanager ,, A Bodrogköz Tájmúzeumáért” […]

Vidáman, élményekkel gazdagon indulhattak haza a gyermekek 2014.június 29-én, vasárnap délután a Pácini Gólyafészek gyermektáborból. A programot  Nemzeti kulturális Alap 500.000 Ft-al támogatta. A hét folyamán a gyermekek ellátogattak a Pácini Mágocsy Kastélyba ahol a reneszánsz kor  felé tehettek időutazást, betekintve a korabeli élet mindennapjaiba, ételeibe. Tovább haladva az időben visszafelé előadást hallhattak Dr. Kovách Antaltól a honfoglaló őseink nomád […]

Időpont Fellépők 10:00 Megnyitó, a meghívott vendégek köszöntése. 10:15 Pácini Bárókert Óvoda gyermekeinek tánccsoportja 10:30 Sárvirág Színjátszó Csoport: Magyar Parasztvilág életéből (színpadi darab) 10:45 Karakter Művészeti és Oktatási Intézet Pácini Általános Iskola 1.-2. osztályos tanulóinak tánca ( Játékfűzés) 11:00 Karakter Művészeti és Oktatási Intézet Pácini Általános Iskola 3.-4. osztályos tanulóinak tánca (Rábaközi Polgári Táncok) 11:15 Pácin: Idősek Klubja Énekkara 11:35 […]

Ebben az évben három nyári kulturális rendezvénnyel várják a páciniakat, a Bodrogköz lakóit, a fiatalokat és a magyar néptánc nagy modernizálójának Román Sándornak, az ExperiDance együttes tulajdonos-koreográfusa műveinek hódolóit. Bodrogköz újra együtt. 12 itthoni település és két határon túli reprezentálja kulturális hagyományainkat a 17. születésnapját ünneplő Bodrogközi Napokon. A Zempléni Fesztivál állandó színhelye immár Pácin, a Mágocsy Kastély csodálatos környezetével. Megszervezik a […]

A XVII. Bodrogközi Napok keretében egy igazi reneszánsz ember, Tiszai Nagy Menyhért kiállítását nyitják meg a Mágocsy Kastélyban július 5-én 12:30-kor. Tiszai Nagy Menyhért református lelkész, festő, író, zenész volt. Nem hisszük, hogy sokkal több férne bele egy életbe. És mégis. „Végül is mi kell az embernek? Egy kis szalonna, Paszuly, olaj, tojás meg tej s aztán néha kevéske hús […]

Július 26-án szombatra amatőr rock fesztivált szerveznek Pácinban a Bárókertben. 5 környékbeli együttes fogadta el idáig a felkérésüket. A fesztivált hagyományteremtő céllal szervezzük, a Bodrogközi Napok és a már hagyományos Zempléni Fesztivál koncertek közé, július végére a fiataloknak. A fesztivál nevére pályázatot hirdetek egyetlen megkötéssel: szerepeljen benne Pácin, a Mágocsy Kastély vagy a Bárókert, esetleg bármi ami a településünkre, annak […]

Pácinban 2014. június 07-én a Kisebbségi Önkormányzat szervezésében sportnapot tartottak. A nap folyamán sport programokkal várták a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt. A vidám és önfeledt szórakozás lehetősége mellett 240 főt láttak vendégül egy babgulyással, mely hozzájárult e sikeres nap lebonyolításához. Cs.Cs

A Bodrogközi Információs Pontok csapata a Nemzeti Kulturális Alap pályázati felhívására sikeresen pályázott az ,,Időutazás a Bodrogközben, történelmi és helyismereti tábor” megrendezésére. A Bodrogköz Magyarország egyik legcsodálatosabb része. Célunk az, hogy a résztvevő 34 fő 10-14 éves korosztályú gyermekekkel játékosan, kalandosan ismertessük meg a Bodrogköz történelmét, népi hagyományait, természeti kincseit, növény és állatvilágát. A tábor időpontja: 2014. 06. 25-29. Helyszín: […]

A magyar tánckultúra nagykövetei, az ExperiDance Production táncosai bemutatják ROMÁN SÁNDOR: ESSZENCIA – A RITMUS ÜNNEPE Látvány és táncszínház két felvonásban, a Zempléni Fesztivál keretében augusztus 16-án szombaton 20:30-kor a Mágocsy Kastély kertjében. A kastélyban már megvásárolhatók a jegyek, június 30-ig elővételben, 30% kedvezménnyel 1.800 Ft-os áron. Az ExperiDance Production tudásának legjava, igazi varázslat, a ritmus valódi ünnepe a színpadon. A Tánctársulat […]

Szinte az összes magyarországi színház és előadóhely gyakorlatilag teljes jegykészlete kapható mától a kastélyban kialakított információs pont új szolgáltatásának keretében. Azoknak, akik nem tudnak vagy akarnak interneten vásárolni, a helyszínen vásárlási lehetőséget biztosítunk évi több mint 25.000 rendezvény, több mint 5 Millió jegyéhez, 300-nál is több előadóhelyre (pl. MÜPA, Operett, Vígszínház, Szegedi Szabadtér). Természetesen kaphatók a Zempléni Fesztivál jegyei is, ebben […]

Ez évben 2014. június 07-én a  tavalyi 67 helyett 104-en neveztek be a II. Mágocsy Kupára. Három országból 19 hölgy és 85 férfi, akik 34 településről érkeztek. Egy fő indult németországból és 12-en Szlovákiából, – két első és egy harmadik helyet vittek el. A pácini indulók száma is megháromszorozódott.  A követendő példák: Iván Gábor, Alexa Györgyi és Góré Bence. A legfiatalabb 9 […]

2014 nyarán kerül első ízben megrendezésre Pácinban az egészség és életmód tábor július 3-6 között. Sok szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a “Bodrogköz gyöngyszemébe” ahol egy eseménydús hosszú hétvégét tölthetnek el a sportolás/mozgás szerelmesei. A tábor célja a szabadidő aktív eltöltése, a mozgás és sportnépszerűsítése és az egészséges életmódra való nevelés. Elsősorban 18 év feletti nőket illetve férfiakat várnak. Az […]

Ezt a mozgással teli, vidám rendezvényt 2014. május 30-án, délelőtt tartották meg az óvoda udvarán a „Komplex Program Megvalósítása a gyermekszegénység ellen a Bodrogközi Kistérségben” TÁMOP-5.2.3.A-12/1-2011-0001 pályázat keretén belül. A rendezők nagy hangsúlyt fektettek az egészséges életmód, az egészségmegőrzés és a helyes táplálkozás szokásainak alakítására. A „Limonádé Bár”-ban mindenki kedvére enyhíthette szomjúságát a finom limonádéval és a sokféle gyümölcsből összeállított […]

A Mágocsy Kupa szervező bizottsága úgy döntött, hogy díjazza a verseny  legfiatalabb és a legidősebb indulóját. A másik jó hír, hogy a Pácinért Alapítvány minden helyezettnek és díjazottnak felajánl egy VIP jegyet, az ExperiDance 2014.08.16-i “Esszencia” produkciójára, melyet a Mágocsy Kastély kertjében rendeznek meg. Eddig 75-en regisztráltak a versenyre 30 településről, 12-en Szlovákiából. A 33 km-en 16 férfi és 8 […]