bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

A XVII. Bodrogközi Napok keretében egy igazi reneszánsz ember, Tiszai Nagy Menyhért kiállítását nyitják meg a Mágocsy Kastélyban július 5-én 12:30-kor. Tiszai Nagy Menyhért református lelkész, festő, író, zenész volt. Nem hisszük, hogy sokkal több férne bele egy életbe. És mégis.

„Végül is mi kell az embernek?
Egy kis szalonna,
Paszuly, olaj, tojás meg tej
s aztán néha kevéske hús
Ízesítőnek olykor egy kis méz
s ami a kertben megterem –
a zöldség…
Ruha, hogy ne fázzunk –
nem cifra, csak meleg
Télre fa, és bent a házban
csak annyi, hogy ne legyen hideg
És meleg télen nyáron –
itt benn a szívben! és ami maradjon,
és sohase fogyjon:
Szeretet, Szeretet”

Tiszai Nagy Menyhért

nyirseghir-tiszai-nagy--menyhert-01-178

Református lelkész volt. Harminchárom éven át szolgált Kisgéresben, tette a dolgát. A gyülekezet – habár nem mindenben értett egyet vele – szerette. Megpróbálta felrázni a helyi közösséget, sikerült is, bár nem mindig úgy, ahogyan szerette volna. Vitában állt önmagával, az egyházzal, Istennel…

Festő volt. Amint meg tudta fogni a ceruzát, már rajzolt. Képzőművészetet szeretett volna tanulni, de ez a vágya nem teljesült. A prágai református teológián végzett. A rajzolás, a festés azonban sosem hagyta nyugodni, magánórákra járt, neves prágai művészektől tanult. A festészet volt az élete. Alapítója volt a Ticce Bodrogközi és Ung-vidéki Alkotóművészei Társulásának. Később Magyarországon létesített alkotóműhelyt, Aranyosapátiban, Csarodán. Festményei sok falon ott díszelegnek Európában, sőt a tengerentúl is.

Író volt. Költő. Rímekbe, versekbe foglalta gondolatait. Első kötetét, a Te Láttad Uram… címűt barátai adták ki 1993-ban, majd 1998-ban bővített kiadásban, 2003-ban magánkiadásban jelentek meg T. Nagy Menyhért válogatott imádságai, Veled Uram címmel. Két éve látott napvilágot a Versek és Prózák című kötete.

Tiszai Nagy Menyhért zenész volt. A gitár és a mandolin, a furulya és a zongora, a templomi orgona is megszólalt a keze által. Magyar népdalok, virágénekek, zsoltárok két hanghordozón is megjelentek: Régi dalok és Református énekek Csarodáról.

Menyhért jó ember volt. Szerette az embereket, teljes szívéből. Bodrogközi ember volt, a Tisza, a Bodrog, az élet szerelmese. Méltó arra, hogy – sajnos már csak hátrahagyott műveivel, – de emlékezzünk rá!

 

Forras: www.pacin.hu

Cs.Cs

 



További programajánlatok a Bodrogközben:

2018.01.22. 08:00 » 2018.01.31. 12:00

Magyar Kultúra Hete 2018. Cigánd

A hagyományoknak megfelelően ezen az éven is megrendezik városunkban a Magyar Kultúra Hete című kulturális […]

Teljes programajánló »