Mint minden éven, az idén is 2014. augusztus 23-án rendezték meg Felsőbereckiben a falunapot. A szervezők gondos előkészítéssel próbálták elérni, hogy fiatal és idős egyaránt jól érezze magát. Ezért próbálták a programokat úgy szervezni, hogy mindenki kellemesen töltse el ezt a délutánt. A programot Horváth Tibor polgármester nyitotta meg. Ezután a Felsőberecki Hagyományőrző Népdalkör következett, amely a községgel kapcsolatos nótákat adott elő. A község lakói közül néhányan bohózattal készültek a vendégek szórakoztatására. A gyerekek tánccal lepték meg szüleiket és a kedves jelen lévőket. A műsor ideje alatt megkezdődött a főzőverseny, amelyen szép számmal jelentkeztek. Készültek a különleges ételek a szabadtéri palacsintától a lángosig. A műsorban a Dámóci Népdalkört is fellépett, köszönhetően az „Őrizd a tüzet” bodrogközi kulturális programsorozatnak. Ezt a szervezők egy elnyert Nemzeti Kulturális Alap támogatásból tudták megvalósítani. Az idősebbek kedvéért a Semjéni Cigányzenekar húzta a talp alá valót. Ezt egy fiatal csapat, a Danger Close követte, akik számos vendéget a színpad elé csaltak és megmozgattak. Záró fellépőként Dred & Doris szórakoztatta a meglepően nagy vendégsereget. Az ünneplést a tűzijáték koronázta meg. Aki egész nap nem fáradt el, azt Dj Roberto szórakoztatta hajnalig. Köszönet a fellépőknek, támogatóknak és nem utolsó sorban a szervezőknek. Reméljük az elkövetkezendő években is lehetőség nyílik színvonalas rendezvényekre.
-Grné-




































