Az idő és az időjárás megviselte a Polgármesteri Hivatal tetőszerkezetét, a beázások, és a korhadt gerendák különösen rossz állapotba juttatták a település házasságkötő termét. Egy 2013. évi tavaszi vihar pedig már az utolsó csepp volt a pohárban, amikor is a szél megrongálta a házasságkötő feletti tető héjazatát, illetve komoly beázásokat okozott az épületben.
Vis major támogatásból kicserélték a teljes födémszerkezetét, illetve új fedést is kapott a tető. A házasságkötő ezen túl belül is megújult, lambériázott falak, új világítótestek, függöny, stb. díszítik a termet. A házasodni vágyókat most már méltó környezet és több férőhellyel rendelkező terem várja településünkön. A hivatalos ügyeit intéző ügyfelek is egy barátságosabb kialakítású Polgármesteri Hivatalba térhetnek be. A teljes épület belső festése megvalósult, új bútorokkal gazdagodott az épület, kényelmes ügyfélváró székek állnak a lakosok részére.
Az Önkormányzat tervei között szerepel tavasszal közfoglalkoztatási program keretében az épület külső festése is. Bízunk benne, hogy nyárra egy kívül-belül teljesen megújult Hivatal várja az ügyeiket intéző lakosainkat.
-va-

























