A nagy hőség ellenére rengeteg ember látogatott ki a Szabadidő Központ parkolójába 2015. június 14-én Cigándon.
Az rendezvényen a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesület tagjai mutattak be olyan hangos eszközöket, melyek a vakok és gyengénlátók mindennapjait teszik könnyebbé. Az épület melletti sátorban a Kazincbarcikai Gyermekek Háza Mesterei és a „A Bodrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvány önkéntesei tartottak kézműves foglalkozást a térre érkezőknek.
A színpadon először a TriAngel Majorette Tánccsoport és a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola moderntáncosai mutatták be tudásukat, majd a Burattino Bábszínház Vitéz László című előadása szórakoztatta a nagyérdeműt.
Binde bácsi című műsorával a győri Apnoe zenekar is belopta magát a közönség szívébe.
A nyíregyházi Vouge Modellstúdió nő,férfi és gyermek modelljei a mai divat világába vezették be a publikumot előadásukkal.
Az épületben filmvetítést láthattak, valamint kapcsolati – és angyal kommunikáció témájú előadást hallhattak az érdeklődők.
A Sportcsarnok mögötti területen a debreceni Agility Egyesület tartott játékos bemutatót kutyákkal, melybe bevonták a gyerekeket is.
A délután folyamán a gyerekek felülhettek a Sportcsarnokkal szemben felállított körhintára és űrhajó szimulátorra is.
A rendezvény sztárvendége és az este záró momentuma a Children of Distance hip-hop együttes volt, akik fergeteges hangulatot teremtettek koncertjükkel.
-kg-





























































