bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Nagyon jó hangulatban telt a 2015.november 5-én csütörtök délután kezdődő Idősek napja, Kisrozvágyon.
Erre a rendezvényre a Község minden kedves nyugdíjas időse meghívást kapott.
Szeretettel készültek a szervezők erre a napra, és igyekeztek, hogy méltó módon emlékezzenek meg a kedves idős falubeli polgárokról.
Az eseményt az Idősek Klub vezetője, Branyicki Ferencné valamint, Roják Laura Julianna Kisrozvágy község polgármester asszony köszöntője nyitotta.
Majd a nagyrozvágyi óvodások szereplése következett, akik nagyon színvonalas műsort mutattak be, és a lelkesedésük és jó kedvük az időseink hangulatát is fokozta, mert nagyon tetszett az előadásuk mindenkinek.
Ezúton is köszönjük az Óvónőknek a felkészítést, a mókás, játékos, verses, táncos produkcióért.
Ezután, Kállai László Református lelkész tartott ünnepélyes beszédet , majd egy hangulatos projektoros összeállítás következett.
Két falubeli leány is kedveskedett nagyszüleiknek,erre az alkalomra írt saját szerzeményű versekkel, valamint ezzel a többi nagymamának, és nagyapának is szép perceket szereztek.
A vacsora előtt pedig Roják Ferencné ,Angéla néni ajándékozta meg a jelenlévőket egy humoros, de mégis sokat mondó verssel.
Egy ajándéktárggyal is kedveskedve lett időseinknek, akik jókedvűen tánccal zárták a napot, hisz talp alá való zene szólt a számukra.

-lzs-