Hétvégén megrendezésre került a II. Karos-Tobolyka Lovasíjász Kupa. Nem véletlenül választották ezt az időpontot, ugyanis 1106 évvel ezelőtt (907.július 4-7) zajlott a magyarok egyik legjelentősebb ütközete a pozsonyi csata. Árpád seregének többszörös túlerővel szemben kellett megvédenie a Kárpát-medencét. Mindössze 40.000 fős serege állt szemben az Egyesült Európai haddal, amely körülbelül 100.000 fős volt. A pozsonyi győzelem a Magyar Fejedelemség nyugati határát kitolta az Enns folyóig. A bajorok veresége oly megsemmisítő volt, hogy a németek legközelebb 123 év múlva, 1030-ban indítanak újabb támadást.
Árpád fejedelem halála és a 907-ben megvívott győztes pozsonyi csata emlékére adott át 2010. július 3.-án Árpád fejedelem-díjat a Történelmi Bodrogköz népének Dr. Gubcsi Lajos. Ünnepélyes keretek között végleges helyére került Árpád fejedelem szobra a Honfoglalás Kori Látogató Központban, melyet Petraskó Tamás adott át Szabó Péternek a Látogató Központ vezetőjének.
Ezután következett egy nagyon izgalmas élménybeszámoló, melyet egy fényképkiállítással egybekötötten tartott meg Petraskó Tamás a Magna Hungaria Expedícióról. Így egyszerre hallhatták és láthatták a jelenlévők a sokszor kalandos utazást. Az expedíció 1990-ben fogalmazódott meg, majd 1996 tavaszán indultak útnak, a honfoglalás 1100 éves évfordulójának tiszteletére. 8 lovas indult el az Őshazából az Urál-hegység lábától, és „hont foglalt” itt a Kárpát-medencében. Ezt a 4200 km-es utat mindannyian sikeresen teljesítették 130 nap alatt. Ez az utazás megváltoztatta mindannyiuk élet…
Délután láthattunk egy harci összecsapást, melyben közreműködtek a Sárospataki Lovagok Egyesületének tagjai és a Karosi lovasíjászok. Ezt követte a solymász bemutató. Itt megismerkedhettünk Béres Zsolttal és az ő vándor sólymával, valamint Olajos Csabával aki rekorder a magyar solymászok között, ugyanis Dáma nevű szirti sas-ával 16 db őzet ejtett el. A bátor jelentkezők karjukra is vehették a nagytestű madarat, melynek súlya 6,5 kg volt. A nap nem telhetett el lovasíjász bemutató nélkül sem.
A nap zárásaként, pedig fellobbant az emlékezés lángja, melyet dobok és ősi dallamok kísértek Elődeink dicsőítésére.
Másnap reggel nyereg alá kerültek a lovak és elindult az edzés a lovasíjász pályán. Összesen 11 nevező volt a versenyre. Nagy volt az érdeklődés, mind a helybeliek, mind a környékbeliek körében. Karos színeit négy lovas képviselte, akik eredményesen zárták a versenyt. Nemcsak a lovasok, de a lovak is elfáradtak a nagy melegben.
Ebéd után mindenki kivonult a Karos határában lévő Nemzeti Sírkertbe, ahol méltó módon emlékeztek meg a pozsonyi csatáról szertűz gyújtás mellett. Ezt követte egy tisztelgő nyílzápor,amit a környékbeli hagyományőrzők lőhettek ki.
Visszaérkezve megtudhattuk a lovasíjász verseny eredményét, mely a következő volt:
I. helyezet Kubus Miklós
II. helyezet Kocsis Bence
III. helyezet Petraskó Tamás
IV. helyezet Lakatos Valentín
V. helyezet Szabó András
VI. helyezet Pálinkó Tamás
VII. helyezet Móricz Zsigmond
VIII. helyezet Kovács Gergő
IX. helyezet Joó Tamás
X. helyezet Farkas Árpád
XI. helyezet Sajtos István
És végül megérkezett a várva várt vendég, akit mindenki várt. Nem más ő, mint Mónus József többszörös világrekorder tradicionális távlövő íjász. 2012. augusztus 24.-én a belső-mongóliai Ergun városában rendezett íjászversenyen saját készítésű íjával és nyílvesszőjével 653 méteres távolságra lőtt el, amivel felállította a távlövés új világrekordját. A korábbi rekordot is ő állította fel, mely 508,74 méteres lövés volt 2010-ben, így megdöntötte a 784 éves rekordot, ami 502,5 méter volt. Karosban 150 és 210 méterről lőtt egy teniszlabda nagyságú célra. Aztán közösen nézhették meg a lövések eredményét. A nagy szél ellenére mindenki nagyon megdöbbent ugyanis nagyon közel voltak egymáshoz a vesszők. Benn a Látogató Központban képes, videós élménybeszámolót tartott Mónus József az eddigi versenyeiről, rekordjairól a világ minden tájáról. Mindenki csodálva nézte a videókat és méltán néznek fel rá az íjászattal foglalkozók. Az előadás végén megtudtuk, hogy kitűzött célja elérni a 907 méter távolságot. Végül lehetőség volt arra, hogy kihúzzuk saját készítésű íjait, amit senkinek sem sikerült.
Véleményem szerint nagyon jól sikerült a rendezvény és több százan látogattak el kis településünkre.
Ezúton szeretném megköszönni minden segítőnek, résztvevőnek és hagyományőrző csoportnak, hogy emelték rendezvényünk színvonalát és színesítették programjainkat.
Ezúton szeretném megköszönni: Karosi Lovasíjászoknak, Községi Önkormányzat Karos, Községi Önkormányzat Főzőkonyhájának, Polgárőrség és Faluszépítő Egyesület Karos, Sárospataki Lovagok Egyesületének, Leleszi Tas Íjász Klubnak, Béres Zsolt és Olajos Csaba solymászoknak, Petraskó Tamásnak, Mónus Józsefnek, Mándoki Lovasíjászoknak és a Fehérgyarmati Lovasíjászoknak.
Tekintse meg videóinkat is!
Karosi Lovasíjász – Pálinkó Tamás videó
Karosi Lovasíjász – Kocsis Bence videó
Nyílzápor a Nemzeti Sírkertben
-ka-
- Nyílzápor
- Ifjú vitézek
- Az Árpád-díj őrei
- Lovasíjász verseny – Kovács Gergő
- Megemlékezés
- Harc
- Megemlékezés
- Megemlékezés
- Árpád-díj átadása
- A tábor
- Bemutató
- Állatsimogató
- Lovasíjász – Kubus Miklós
- Harc
- Bemutató
- Lovasíjász – Kocsis Bence
- Állatsimogató
- Mónus ózsef
- Kubus Miklós
- Lovasíjász – Kocsis Bence
- Béres Zsolt – solymász
- Lovasíjász nevezők
- Megemlékezés
- Szertűz
- Olajos Csaba – solymász
- Bemutató
- Előadás
- Mónus József
- Harc
- Ebéd
- Petraskó Tamás előadása
- Sárospataki Lovagok
- Mónus József
- Díj
- a tábor
- Megemlékezés




































































