Az időjárás is kegyeibe fogadta a szórakozni vágyó gyerekeket és felnőtteket 2014. április 18-án, amikor is Húsvéti Játszóházat tartottak Zemplénagárdon a Könyvtár épületében és az iskola udvarán egyaránt. A program ismertetése után, a gyerekek csoportokra lettek osztva. Minden csapat vezetője egy szülő volt, aki segített a feladatok elvégzésében. A csapatnév választás és csatakiáltás után vetélkedőkre került sor, ahol a gyerekek nagyon ügyesen oldották meg a feladatokat, többek között labdavezetést, rák- és pókjárást, székek közötti szlalomozást csapatban, bekötött szemmel való tárgykeresés, amit a tojásvadászat zárt, ahol a gyerekek a jelképesen színes korongokat kerestek az udvar területén, amit nagyon lelkesen végeztek. Ezután süti készítés következett, amelyen minden gyerek részt vett és kókusz golyókat csináltak, majd utána közösen elfogyasztottak. A délután hátralevő részében tojásdíszítéssel, húsvéti rajzok színezésével, valamint gipszformák festésével telt el az idő. A megjelent gyerekek vidáman indultak haza a tartalmas nap után. Szeretnénk megköszönni a Szülőknek és a Családsegítő munkatársak támogatását és a részvételét, mellyel nagyban hozzájárultak, hogy a rendezvény vidám, jó hangulatban teljen el.
-ka-






































