A Molnár Mózes Általános Iskola Karosi Tagintézményében is megkezdődött a tanítás.
A tanévnyitót 2013. szeptember 2.-án fél 10-től tartották. A gyerekek verssel készültek és a bodroghalmi Molnár Mózes Általános Iskola igazgatónője Leskó Andrásné köszöntötte a szülőket és gyerekeket.
Sok újdonság vár a gyerekekre ebben az évben. Továbbra is két tanítónő fogja tanítani őket: Koncz Mihályné és Nagyné Golej Ildikó. Az első osztály 3 fővel, a második osztály 5 fővel és a harmadik osztály 1 fővel indul.
A tanórai rendben heti egy alkalommal lesz informatika oktatás a Községi Könyvtárban és egy alkalommal erkölcstan vagy hittan óra (görög katolikus, református) közül lehet választani.
A mindennapi testnevelés keretein belül, pedig napi 1 óra lesz. Célja az egészségesebb társadalom megteremtése. A heti öt testnevelés óra bevezetésével jelentős, döntő lépést tehetünk a mindennapos testmozgás tényleges megvalósulása felé.
-ka-

























