Ragyogó idő fogadta a 2013. július. 25-én megtartott mini túra résztvevőit. A Zemplénagárdi Általános Iskola előtt gyülekező felnőtteket, gyerekeket igazi nyárias meleg, de enyhe szellőtől hűtötte időjárás kecsegtette a túra részvételére. A jó hangulatú kis társaság kerékpárral indult útnak, majd a Tisza partjához érve, kerékpárokat hátra hagyva Komppal keltek át a Tiszán. Ezután következett egy kis séta Tuzsérra, ahol a Jégvirág Fagyizó már várta a sétától megfáradt túrázókat. A hűsítő fagyi után következett a Tuzséri Lónyay-kastély megtekintése, ahol a látni valók mellett a gyerekek az idilli környezetbe kiélhették mozgásigényüket. Innen elindulva még egy búcsú fagyizás következett, majd séta vissza a Tisza partra, ahol a fák árnyéka alatt megpihent a társaság. A folyón átkelvén kellemesen elfáradva, már-már családias hangulatban indult haza a kis csapat. A kevés résztvevő ellenére is nagyon jól sikerült a túra, mert a vidám délutánnak köszönhetően a megjelent emberek közelebb kerültek egymáshoz és egy jó közösség fejlődéséhez fontos a jó hangulatban telt, közös élmények.
-ka-


































