A kisrozvágyi református gyülekezet tagjai minden éven kiránduláson vesznek részt. Ezt a hagyományt az idén sem szakítják meg, hiszen 2013. augusztus 17-én Bózsvára látogatnak. Az idei kirándulás a közösségépítés jegyében zajlik majd. A kisrozvágyi református gyülekezet mellett részt vesznek még a kiránduláson a nagyrozvágyi, a kovácsvágási és a füzérradványi gyülekezetek tagjai is.
A program első részében egy rövid kirándulásra kerül sor Bózsván. A kirándulás után, a templomba visszaérkezve Tóth Tamás Kovácsvágás református lelkésze tart előadást a jelenlévőknek. Az előadás meghallgatása után ebéd következik. A délután első részében Nagyrozvágy és Kisrozvágy református lelkészének, Almási Ferencnek a vezetésével egy játékos Biblia ismereti vetélkedő veszi majd kezdetét. A vetélkedő után lehetőség nyílik a négy gyülekezet tagjainak egy kis beszélgetésre, ismerkedésre.
A kirándulásra a jelentkezési határidő: 2013. augusztus 12.
-ke-




















