bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Az idén második alkalommal került megrendezésre a közös szalonnasütéssel egybekötött májusfaállítás Kisrozvágyon. A rendezvényt 2014. április 30-án délután rendezték meg az Idősek klubja udvarán. Az eseményre a falu egész lakossága hivatalos volt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egy hangulatos szalonnasütés mellett egy szép délutánt töltsenek együtt a jelenlévők. Az esemény el is érte célját, hiszen a falu lakói közül minden korosztály képviseltette magát néhány fővel, így egy kisebb társaság szerveződött ebből az alkalomból a klub udvarán. A rendezvényen végig nagyon jó volt a hangulat, mindenki megsütötte a szalonnát majd egy jót falatoztak közösen. Közben a májusfának kiválasztott kis fára is felkerültek a szalagok, amelyeket a résztvevők együtt helyeztek el a fán.

A kezdeti jó hangulat kitartott az esemény végéig, amit nagymértékben segített a jó idő is, hiszen e nélkül elképzelhetetlen egy szabadtéri rendezvény. A szalonnasütést és a májusfaállítást a jövő évben is szeretnénk megrendezni, hiszen igény mindig van rá és az embereknek jót tesz néha egy kis kötetlen kikapcsolódás.

-ke-