bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Csütörtökön, 2014. május 1-én ,,Bárókerti Majálist” szervezett Pácin Község Önkormányzata és Könyvtára a Bárókertben.

Az egész napos program nagy sikert aratott a Páciniak körében, sok ember volt kíváncsi a programokra. 10.00 órától kezdődött az Anyák napi megemlékezés. Majoros László Pácin Község Polgármestere ünnepélyesen megnyitotta a rendezvényt, a főzőversenyt és köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat. 10.15-től a Pácini Bárókert Óvoda óvodásainak nagyon szép műsorát láthatta az egybegyűlt vendégsereg. 10.45-től Kovács Brigitta két szép anyák napi dalát hallgathatták meg. 11.00-tól Serfőző József egy csodálatos anyák napi verssel köszöntötte az édesanyákat és nagymamákat, mely Bernát László Pácini lakos szerzeménye. Közben a főzőverseny résztvevői már készítették a finomabbnál – finomabb ételeket. Három csapat nevezett a versenybe. Zenés, vidám hangulatban telt a délelőtt. 13.00-tól ki hirdették a főzőverseny eredményét, amelyben első helyezett lett a Krumpli gulyás, második a paprikás krumpli kolbásszal, harmadik pedig a babgulyás. Ajándékkosár és pezsgő volt az ajándék a versenyzőknek. 13.30-tól táncházat tartottak Kovács Gábor táncpedagógus vezetésével. Kicsik és nagyok egyaránt ropták a táncot, közben a pályán előkészítették a családi vetélkedőhöz a kellékeket. 15.00-tól meg kezdődött a családi vetélkedő, melyre 5 csapat nevezett be. Mókás, vidám versenyszámok nagy lázban tartották a csapatokat és a lelátón a szurkolókat egyaránt. Volt zsákba futás, erős ember-ügyes asszony megmérettetés, lekváros kenyérevés, lisztben csoki keresés, kérdések Pácinról, stb.. A vetélkedő győztese ajándékkosarat és csokit kapott, a többi négy csapat pezsgőt és csokit. Nagy volt az öröm minden csapatnál, hiszen a versenyszellem, a humor, a vidámság éltette ezt a versenyt. A résztvevők várják a következő alkalmat a megmérettetésre. A nagy sikerre való tekintettel jövőre megismétlik a ,,Bárókerti Majálist”. Köszönet, minden szervezésben és lebonyolításban résztvevőnek, hiszen nélkülük e csodálatos nap nem jöhetett volna létre!

Csillik Csilla