A Bodrogközi Információs Pontok csapata sikeresen pályázott a Nemzeti Kulturális Alap felhívására, így kezdetét vette az Őrizd a tüzet! Hagyományőrzés népzenével a Bodrogközben c. projekt, mely által három hagyományőrző csoport kezdte meg fellépő körútját a Bodrogközben, ezzel is népszerűsítve hagyományainkat.
2014. június 14-én 12 órától a könyvtárban kézműves foglalkozás várta az érdeklődőket majd 14 órától a Halom Dalkör lépett fel. Ezután a Sarkantyús Néptáncegyüttes kezdte el műsorát. A közönség nagyon élvezte a produkciókat. A szünetben közös énekléssel ütötték el az időt. A rendezvény végén pedig a közönség vastapssal köszönte meg énekes és táncos előadásukat, mely után együtt fogyasztották el a felszolgált ételt.
Ezúton szeretnénk megköszönni a Halom Dalkörnek és a Sarkantyús Néptáncegyüttesnek a színvonalas műsort!
-csj-