bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Kisrozvágy Község Önkormányzata 2018. november 08-án csütörtökön a Művelődési Házban ünnepséget rendezett a szép korú lakosoknak, az Idősek világnapja alkalmából.
A rendezvény délután 15.00 órakor a polgármester asszony ünnepi beszédével kezdődött, melyben köszöntötte az egybegyűlteket, külön a kedves szépkorú lakosokat, valamint elmondta, hogy fontosnak tartja az idősekről való gondoskodást, megbecsülésülést, törődést.
Szívügyének tartja, hogy az itt élő időseink minden tekintetben kapják meg azt a minőségi figyelmet amit méltán megérdemelnek hisz kijárták azt az ösvényt amin mi most járunk, szorgalmas munkájukkal, áldozatukkal.
Valamint beszédében összegezte az elmúlt év történéseit, hogy az Önkormányzat vezetősége milyen színes, tartalmas programokról gondoskodott a számukra, és támogatta ezeket munkával, anyagilag egyaránt ,és a jövőben is ugyanez a cél.
Polgármester asszony virággal köszönte meg a három szociális dolgozó munkáját, valamint külön köszöntötte ajándékkal a Klub legaktívabb tagjait, Roják Ferencnét és Borcsik Benjáminnét akik a falunapunkon is fergeteges sikert arattak szereplésükért.
Önként vállalták a felkészülést, az úri hölgy és a paraszt asszony komédiát adták elő mindannyiunk nagy-nagy örömére.
Majd meglepetés szerűen a polgármester asszony munkája is meglett köszönve, hisz erőt, és energiát nem kímélve igyekszik a községünk időseiért az irántuk érzett önzetlen szeretetből mindent megtenni, a Klub életének a koordinálásába is besegíteni , és ezt a közösséget egyben tartani szeretetben, egységben.
Ezt követően Roják Ferencné, és Pataki Bertalan verseltek, akik átérzéssel csodálatosan mondták el a nyugdíjasoknak szóló költeményeket.
Ezután Lőrincz Attila Református lelkipásztor szólt a szépkorúakhoz, majd felléptek a kisrozvágy-i gyerekek akik jól betanult táncukkal kedveskedtek a vendégeknek, mi pedig süteménnyel, és egy tábla csokival köszöntük meg a lelkes szereplést.Az este záró előadói voltak Cigándról a Csárdás Citerazenekar és az Asszonykórus akik fergeteges műsorukkal szórakoztattak el mindenkit.
A repertoárjukban volt nótacsokor, humor, igazán vidám és kellemes előadást nyújtottak, ezáltal pedig jó hangulatot varázsoltak a terembe.
Nagyon finom vacsorával készültünk minden jelenlévőnek , tárkonyos raguleves, és töltött csirkecomb krumplipürével volt a menü, valamint sütemények zöme került az asztalra.
Az Önkormányzat minden kedves vendég részére apró ajándékról is gondoskodott, és arról, hogy ez az este nagyon jó hangulatban teljen , mely láthatólag sikerült is.

 

” LZs”