bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

2014_04_14_szin_2A Szín folyóirat a közművelődéssel foglalkozó  szakemberek országos szakmai folyóirata. Kiadója  Nemzeti Művelődési Intézet.  A több mint 1000 példányban, kéthavonta megjelenő lap szinte minden közművelődési szakember kezébe eljut.

A BIP program projekt menedzsere és  szakmai vezetője az elmúlt év őszén egy  Cegléden megrendezett továbbképzési programon beszámolt a BIP projekt tevékenységeiről. A Magyar Népművelők Egyesülete által szervezett eseményen elhangzott előadás sok közművelődésben dolgozó kolléga érdeklődését felkeltette. Ennek nyomán a Szín folyóirat szerkesztősége felkérte Bordás István szakmai vezetőt, hogy egy hosszabb tanulmányban ismertesse a BIP projekt létrejöttének körülményeit, eredményeit. Az írás az ez évi első számban jelent meg. A tanulmányt teljes terjedelmében itt olvashatják az érdeklődők. >>>

-bi-