bodrogkoz.com

Bodrogközi hírportál

Zajlott az élet 2014. augusztus 30-án, szombaton Pácinban a kastély és a köztér szobrai körül.

Pácin Község Önkormányzata megkezdte kastély vendégházának a felújítását. A zuhanyzóban nagyfokú salétromosodással találták szemben magukat a régi csempék leverése után. Múzeumi állományvédelmi szakértőt Udvardy Lászlót, hívták segítségül, aki a feladatot vegyszeres kezeléssel oldotta meg.
A másik nagy probléma a köztér szobrainak állapotromlása, különösen az Árpád szoboré. Sajnos ebben az esetben több hibát is elkövetett az alkotó. Alapvető hiba, hogy a szobor alapanyagául választott fa eleve gombafertőzött volt. Másrészt a beton talapzat mintegy medenceként lett kiépítve, így a szobor sokszor vízben állt. Ennek következtében a fa talapzat szétkorhadt, a szobor gomba- és bogár(cincér) fertőzött. Ezért mentesítése szükséges, de egyáltalán nem biztos, hogy megmenthető! A szobor annyira károsodott, hogy több helyen az ujjunkat könnyedén bele nyomhatjuk. Reméljük felemelésekor, nem hullik darabokra. Terv szerint a beavatkozást szeptember második felében tudják elvégezni.
A másik két szoborcsoport még nem károsodott, de a talapzat kialakításnál itt is elkövetett hibákat ki kell küszöbölni, hogy ne menjenek tönkre.

 

http://videotorium.hu/hu/recordings/details/5943,Udvardy_Laszlo_Beszamolo_a_jelenleg_zajlo_fertotlenitesi_program_allasarol

Forrás: www.pacin.hu (ML)