Már több alkalommal került megrendezésre Lácacsékén a Társasjáték-klub. A legutóbbi alkalomra 2013. augusztus 12-én került sor 14 órai kezdettel, a régi Művelődési Házban.
Az érdeklődő gyerekeknek a számos társasjáték mellett lehetőségük volt kipróbálni a Marokkót, a Szóháborút, a Sakkot, a Malmot, voltak kártyajátékok is, a kisebbek számára pedig biztosítva volt rajzolási és színezési lehetőség is. Aki eljött, a jó hangulat mellett garantáltan talált magának játékot, amivel elfoglalhatta magát.
A Klub eddig több-kevesebb sikert aratott a gyerekek körében, az első alkalom nagy siker volt, azonban a következő alkalmaknál nem volt túl sok érdeklődő, de akik jelen voltak, nagyon jól érezték magukat. A szervezők azonban bizakodnak, hogy a későbbiekben még több gyereket vonz majd a Társasjáték- Klub!
A programokért és játékokért köszönet illeti a Gyermekjóléti Szolgálat két munkatársát Leskó Csillát és Deák Dórát!
-sr-




































