Programajánló:
VII. Történelmi Kitekintő előadás Karosban a régészetről
2014.05.10. 14:00
» 20:00
Az idén is folytatódik a Honfoglalás Kori Látogató Központ által szervezett Történelmi Kitekintő előadás sorozat, mely 2014. május 10.-én szombaton 14 órától kerül megrendezésre a 7. alkalommal. A sorozat célja, hogy a magyar történelem egy – egy fontos állomásával, hagyományaival, és örökségeivel ismertesse meg a hallhatóságot, valamint olyan információk birtokába juttassa, amik a jelenlegi történelemkönyvekből nagyrészt kimaradtak.
Lovász Emese régész előadásában hallhatjuk az Ásónyomon Bodrogközben – Régészeti Kalandozások című előadást, mely a régészetről, illetve a karosi feltárásokról szóló érdekes információkat tartalmazza!
Program:
• 14:00 – Himnusz
• 14:05 – Szabó Péter köszöntője (Honfoglalás Kori Látogató Központ, igazgató)
• 14:10 – Ásónyomon Bodrogközben – Régészeti Kalandozások
Előadó: Lovász Emese, régész
• 17:00 – Szózat
• 17:05 – Kötetlen beszélgetés (az elhangzott információkról)
Támogató Jegy: 500 Ft
(A szünetekben pogácsával, és innivalóval várjuk a vendégeinket!)
Mindenkit sok szeretettel várunk!
-ka-
- Ásatások az 1980-as évek végén Karosban
- Ásatások az 1980-as évek végén
- Előadónk Lovász Emese régész
- Karosi aranyozott ezüst tarsolylemez
- Karosban talált szablya
- Karosi Hajfonatkorong
- Karosi készenléti íj tegez






























